VÁLOGATOTT - Évzárás a jordánok ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.10.18. 20:36
Címkék
November 20-án búcsúzik a 2002-es esztendőtől és a magyar közönségtől az Európa-bajnoki selejtezők negyedik csoportjában élen álló válogatott. Gellei Imre szövetségi kapitány együttese évzárásként Jordániával mérkőzik, valószínűleg a Megyeri úti stadionban, ott ahol eddig kétszer is győzött (ugyebár 50-ra Macedónia, illetve 30-ra San Marino ellen).
A magyar együttes tavaly márciusban járt Ammanban, és az akkor még a Bicskei Bertalan által dirigált gárda szerény 1–1-es döntetlent ért el a lelkes, ám nem túl nagy játékerőt képviselő jordánok ellen. Bízhatunk benne, hogy november 20-án sikerül javítani a mérlegen, és győztes mérkőzéssel zárja az idei évet a Gellei-csapat. Eldőlt az is, hogy decemberben, a bajnoki szezon befejezése után ligaválogatott néven külföldre utazik az együttes. Több célország neve is felmerült, így a távoli Maldív-szigeteké és Bahreiné is; valószínűleg az utóbbi országban telel majd a válogatott (úgy hírlik, némi pénzt is hozna ez a túra). Az is biztos, hogy februárban Ciprusra utazik a válogatott, ahol nemcsak edzőtáborozik, de hivatalos mérkőzésre is sor kerül; hogy mely válogatottak lesznek az ellenfelek, egyelőre nem tudni.Ami már most tény: 2003. március 29-én Varsóban játszik Európa-bajnoki selejtezőt a csapat Lengyelország legjobbjai ellen, és csak remélni lehet, hogy a téli felkészülési programok eredményeként a varsói meccs után is élen marad a selejtezőcsoportjában.
Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
12 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
20 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
29 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
37 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
38 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
40 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
48 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
51 perce