KISPEST-HONVÉD - Bárányos Zsolt a játékengedélyét várja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.10.11. 22:15
Címkék
Nem maradt meccs nélkül a Kispest a bajnoki szünetben, hiszen Ioan Patrascu edző – sérülések és az utánpótlás-válogatott fellépése miatt tartalékos – alakulata nem hivatalos felkészülési találkozóként a Ferencváros második csapatával. Egész jó kis mérkőzést látott a szemerkélő esőben a száz néző, amelyen mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. Egy lesgyanús helyzetből kissé szerencsés góllal Nógrádi Árpád révén a Fradi szerzett vezetést, az előnyt viszont Hercegfalvi Zoltán egy szép megmozdulással azonnal kiegyenlítette – és ez esetben tessék valóban igen gyors válaszra gondolni, hiszen mintegy huszonöt másodpercig vezetett a Ferencváros…A péntek persze nemcsak a meccs miatt volt érdekes a kispestiek részéről, hanem azért is, hogy sikerül-e lezárni Bárányos Zsolt ügyét (már nem az évek óta húzódó ötvenezer dollárosat, hanem a szerződtetését…). Nos, ha csak valamilyen rendkívüli fejlemény nem történik, a legutóbb a belga Lommelben futballozó, ám négy hónapja már csapat nélkül készülő, az év elején a válogatottban is lehetőséghez jutó Bárányos Kispesten folytatja, de szerződését csak a jövő hét elején szignálja: ekkor megkapja játékengedélyét is, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy Győrben már pályára is lépjen régi-új együttesében.
Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
15 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
23 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
32 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
39 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
40 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
43 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
51 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
54 perce