Bagoly Gábort műteni kell

2002.10.10. 20:48
Címkék
Emlékeznek még arra, miként festett a Dunaferr szakmai stábja a bajnokság kezdetekor? Nos, ha valaki nem tudná: a vezetőedző Tornyi Barnabás munkáját Keszei Ferenc segítette pályaedzőként, a kapusokkal Pálinkás András foglalkozott, míg a kft.-nél az ügyvezetői feladatokat Gróf András látta el. Rajtuk kívül természetesen valamennyi mérkőzésen ott ült a kispadon Mohácsi János orvos, valamint a masszőr Pesei Tibor is. Mostanra némileg megváltozott a helyzet&
Még a Kispest elleni meccset, azaz a hetedik fordulót követően történt, hogy Keszei Ferenc közös megegyezéssel szerződést bontott a dunaújvárosiakkal, és helyére az a Jung József lépett, aki egyébként a junioregyüttest irányítja. Igaz, ő nem mindig tud ott lenni a felnőttek edzésein, de ez a megoldás is jobb a semminél… Szerdán aztán vette a kalapját a gyógyításért, a sérülések megelőzéséért felelős Mohácsi János is, aki úgy döntött, távozik Dunaújvárosból. A doktor megadta a módját a búcsúzásnak, hiszen lakhelyén, Kalocsán búcsúvacsorára látta vendégül a csapatot – nem mellékesen az újvárosiak a helyiekkel is megmérkőztek, és 6–1-re győztek. Az ügyvezető Gróf András már hetek óta betegállományban van – jelenleg Harkányban kezelik a gerincét –, míg Pálinkás András napokon át az edzők A-licences oktatásán vett részt, jelenleg pedig az olimpiai válogatott kapustrénereként Svédországban tartózkodik. Mivel a csütörtöki foglalkozáson családi okok miatt Pesei Tibor sem tudott jelen lenni, Tornyi Barnabásnak nem kellett attól tartania, hogy nem jut feladat a számára…Jövő héten egyébként igazi presztízsmeccs vár a dunaújvárosiakra, ugyanis annak az MTK-nak az otthonában lépnek fel, ahol volt trénerük, Egervári Sándor irányítja a szakmai munkát. A Hidegkuti-stadionban biztosan nem jut majd játéklehetőséghez Bagoly Gábor, aki még a harmadik fordulóban, az ETO ellen sérült meg. A középpályás lovaglóizom-sérülése azóta sem jött rendbe, így pénteken Székesfehérváron operálja őt Abkarovics Géza.Szinte biztos, hogy a védő számára ezzel véget ért az őszi idény.
Legfrissebb hírek

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
8 perce

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
17 perce

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
29 perce

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
31 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
50 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
59 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
1 órája

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
1 órája