Egyed Inzellben készül

2002.09.29. 22:53
Címkék
Háromhetes edzőtáborozásra Inzellbe utazott bajnoknőnk, Egyed Krisztina és edzője, Ivánkai György. A német gyorskorcsolyázók téli sportközpontjában végzett edzések után október 20-án tér majd haza a páros, ám csak egy hétre, mert utána ismét Inzellben folytatja a felkészülést. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen az idénynyitóra éppen ott kerül majd sor november 2–3-án. Egyed örömmel újságolta az utazás előtt, hogy a napokban kapta kézhez azt a levelet, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i múzeumából a Magyar Olimpiai Bizottsághoz címzetten, de névre szólóan neki küldtek. Ebben megköszönik az eddigi téli olimpiai részvételét, gratulálnak az ott elért eredményeihez, és felkérik, hogy adjon magáról részletesebb tájékoztatást, küldjön valamilyen, a sportpályafutásához fűződő emléktárgyat. A múzeum szeretné ezeket többek között olyan sportolók, mint például az egy olimpián öt bajnokságot nyert amerikai gyorskorcsolyázó, Eric Heiden emléktárgyai mellé helyezni. Bajnoknőnk természetesen azonnal válaszolt, és valamelyik régi gyorskorcsolya mezét fogja elpostázni – jelentette tudósítónk, Istenes Vilmos.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
2 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
3 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
3 órája