Budapesten az UEFA szemlebizottsága

Vágólapra másolva!
2002.09.27. 13:39
Címkék
Miután megismerték a 2008-as Európa-bajnokság döntőjének reményeink szerinti helyszínét, a Puskás Ferenc-stadiont, valamint a másik budapesten építendő létesítmény, a Fehér úti stadion terveit, a Budapest Kongresszusi Központ felé vette irányát az UEFA szemlebizottsága. A budai épület adna helyet a kontinensviadal sorsolási ceremóniájának, így a Budapest Arénához hasonlóan nélkülözhetetlen kiegészítő helyszíne lenne az Eb-nek. A csütörtöki nap sétahajózással fejeződött be a Dunán, majd pénteken délelőtt a Budapesti Nemzetközi Vásár területére hajtottak a külföldi szakemberek. A BNV-n lenne a nemzetközi közvetítési központ, amely szintén elengedhetetlenül szükséges a világ harmadik legnagyobb sporteseményének lebonyolításához. (mlsz.hu)
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
12 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
18 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
44 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
57 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik