A szakvezetés is elégedett

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2002.09.26. 20:24
Címkék
Berek Irina, a ritmikus gimnasztikázók szakmai vezetője elérkezettnek látta az időt egy felmérőversenyre, az Európa-bajnokságra készülő legjobb versenyzőink egy kis ízelítőt adtak a sportvezetésnek jelenlegi tudásukból. Az eseményen egy hiányzó volt, Eke Orsolya betegség miatt nem tudta vállalni a részvételt, ám a tokiói csapat-világbajnokságon szereplő Haris Brigitta és Mészáros Zsófia, valamint Csonkás Szilvia is szőnyegre lépett.
A lányok mind a négy szerrel előadták a novemberi granadai Európa-bajnokságra készülő gyakorlatukat, és mint a szakértőktől megtudtuk, nem okoztak csalódást."Az ellenőrző fő célja az volt, hogy a lányok bemutassák azokat a technikai elemeket, amelyeket előirányoztak a kontinensviadalra és bevallom, egyáltalán nem okoztak csalódást – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa szakmai alelnök. – Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem rontottak, de több szempontból is érezhető rajtuk a fejlődés. Haris Brigitta forgásai például engem személy szerint ámulatba ejtettek, úgy tűnik, kezdi már ezt a fontos elemet profiszinten elsajátítani.”Ami azért is jó, mert jövő hét végén újabb nemzetközi megméretés elé néznek versenyzőink, Harisék a hagyományos deventeri viadalon szerepelnek.
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
4 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
25 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
40 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
54 perce

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
1 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik