Békés megoldást akarnak

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2002.09.25. 21:17
Címkék
Rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Evezősszövetség vezetősége, amelynek egyetlen napirendi pontja a világbajnokságot megelőző dunavarsányi edzőtáborban a csapatot "leterítő" szalmonellafertőzéssel kapcsolatos további lépések megtétele volt.
Mint Kokas Péter általános alelnök elmondta, az ÁNTSZ (Állami és Népegészségügyi Tiszti Szolgálat) hivatalos jelentéséből nyilvánvalóvá vált, hogy Dunavarsányban nagyon súlyos mulasztás történt mind az ételek raktározása, mind az előkészítése, mind pedig a feldolgozása során. A felelősség tehát egyértelműen megállapítható, hiszen mindenki, aki evett a madártejből, megbetegedett. Ráadásul a kórokozót nemcsak a madártejben lehetett kimutatni, hanem az evőeszközökön, a másik ételhez felhasznált burgonyán, és még számos egyéb területen is. Az elnökség ezután úgy határozott, hogy a szövetség a fő üzemeltetőhöz, a Sportfólió Kht.-hoz fordul panasszal. Vass Károly, a Sportfólió Kht. elnöke az ülést megelőzően megkereste Dávid Imrét, az evezősszövetség elnökét, és az álláspontok egyeztetését indítványozta, erre a jövő héten kerül majd sor. A tagság mindenesetre egy háromfős bizottságot állított fel, amely majd a tárgyalást követően továbbviszi az ügyet, s ide Dávid Imre és Kokas Péter mellé Erdős Mariann elnökségi tagot választotta be.Mint az alelnök megjegyezte, a szövetség nem mindenáron törekszik jogi megoldásra, hanem amennyiben lehetséges, tárgyalások útján szeretné rendezni az ügyet. A károk felmérése egyébként még folyamatban van. Várhatóan a Budapest–Madrid–Budapest repülőjegyek árának jelentős részét viszszatéríti a légitársaság, s a szállodai költségek bizonyos hányadának a visszaszerzésére is reális esély van. Igaz ugyan, hogy ez utóbbira eddig csak szóbeli ígéretet kaptak a mieink. A nevezési díjakat viszont hiánytalanul megkapták. Elveszettnek tekinthetők ellenben a reptéri illetékek és a Sevilla-Madrid– Sevilla repülő- illetve vonatjegyek ára. Ez a kár a szövetség mellett az érintett klubok, valamint versenyzők kára is egyben, mivel csupán az időközben aranyérmes Haller, Pető páros vb-részvételét finanszírozta száz százalékban a szövetség. És akkor még csak az anyagiakról szóltunk… Ami biztos, hogy kártérítés ide vagy oda – a felek reményei szerint békés körülmények között kerül majd pont a szalmonellás fiaskó végére.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
2 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
3 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája