Valerón hetekre kidőlt

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
2002.09.23. 22:37
Címkék
A Bajnokok Ligájában szereplő spanyol gárdák közül a Valencia csak vasárnap lépett pályára, és bár nem valószínű, hogy emiatt, de Rafa Benítez alakulata nem tudta megismételni az előző nap pályára lépő Real Madrid, Deportivo, Barcelona hármas sikerét. A címvédő csapnivalóan játszott az első 45 percben a Málaga vendégeként, aminek az lett az eredménye, hogy félóra után kétgólos hátrányba került – Manu látványos ellenakció végén, míg Roteta fejjel vette be Canizares kapuját –, ráadásul úgy, hogy Carew kétszer is ordító lehetőséget hagyott kihasználatlanul. A második félidőben aztán nem csak a csapatok támadási iránya, de a játék menete is megfordult. Kezdésként a frissen beállt Mista gyakorlatilag az első labdaérintéséből betalált, alaposan felrázva csapattársait, akik azonban a folytatásban csak helyzetekig jutottak (ahogyan egyébként maga a gólszerző is), és már-már úgy tűnt, elúszik a mérkőzés – egészen a ráadás hatodik percéig. Akkor a labda – több ide-oda pattogást követően – Angulo elé került, aki nem habozott, és hét méterről a hálóba bombázott. A málagai szurkolók sajnos nehezen dolgozták fel a váratlan pontvesztést, és a találkozó után összecsaptak a rendfenntartókkal, de velük szemben is a rövidebbet húzták…A Valencia döntetlenjének, no meg a saját remek játékának hála, a Celta Vigo ugrott a tabella élére. Miguel Ángel Lotina csapata az újonc Recreativo Huelva stadionjában tette tiszteletét, és bár a hazaiak mindent megtettek, esélyük sem volt a galíciaiak két vállra fektetésére. Köszönhetően elsősorban a Celta csapatkapitányának, Mosztovojnak, aki kétszer talált be César kapujába, illetve Arpónnak, aki a 63. percben tizenegyest hibázott. "Több gólt láthattunk, mint jó játékot – értékelt Lotina mester a lefújás után. – Egy pillanatig sem érezhettük magunkat nyugodt helyzetben, ugyanis a Recreativo becsülettel hajtott, roppant mód megnehezítve a helyzetünket. A fordulópontot egyértelműen a kihagyott tizenegyes jelentette.”Hatalmas, és végül eldöntetlen csatát vívott egymással az új szezon eddigi két meglepetéscsapata, a Real Sociedad és a Betis. A 90 percnek mindkét oldalon akadt egy hőse: Kovacsevics a hazaiak, míg Capi a vendégek részéről vágott két gólt. Raynald Denoueix, a San Sebastián-iak mestere nem is leplezte elégedettségét, lévén csapata kétszer állt fel hátrányból: "Annak ellenére, hogy nem nyertünk, az összes játékosom hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. A tény, hogy nulla–kettőről, majd kettő– háromról sikerült egyenlítenünk, reménnyel és büszkeséggel töltheti el a szurkolóinkat.”2000. május 19. után nyert ismét élvonalbeli bajnoki mérkőzésen az Atlético Madrid, mégpedig éppen annak a Mallorcának az otthonában, ahol az említett időpontban utolsó győzelmét aratta a Primera Divisiónban. A Son Moix-stadionban ezúttal egy sima, válasz nélküli négyest hintett a fővárosi legénység (két és fél éve csak 2–1-re nyert ugyanott), amit sokkal inkább saját kiváló produkciójának, mintsem a "szigetlakók” tehetetlenségének köszönhet. Az Atléticót gardírozó Luis Aragonés a magabiztosan megszerzett három pont ellenére sem lehetett felhőtlenül boldog, mert egyik kulcsembere, a válogatott García Calvo izomhúzódást szenvedett a bal combjában, és nagy valószínűség szerint legalább egyhetes kényszerpihenő vár rá.És ha már a kényszerpihenőknél tartunk! A forduló legszomorúbb esete a Deportivo La Coruna– Valladolid összecsapáson történt, amikor a vendégeket erősítő Pena olyan erővel szállt bele Valerónba, hogy a kiváló formában lévő irányítót azonnal le kellett cserélni. Az eset sajnos itt nem ért véget, nagyon hamar kiderült, hogy Valerónnak eltört a szárkapocscsontja, amiért legalább hét, de talán még annál is több hetet kell kihagynia. A történtek persze hatalmas felháborodást keltettek – José Antonio Camacho, volt szövetségi kapitány szerint hónapokra el kellene tiltani a sérülést okozó bolíviai játékost –, ám maga Valerón igyekezett megnyugtatni a kedélyeket: "Nem kell különösebb feneket keríteni az ügynek, a labdarúgásban már rengeteg hasonló eset történt. A játékvezető különben is látta az esetet, és felmutatta a sárga lapot a Valladolid játékosának, akit külön nem kellene megbüntetni. Pena, aki már elnézést kért tőlem, szintén rosszul érzi magát, hiszen nem akart ártani nekem, elvégre egyik futballista sem kívánja lerúgni a másikat.”
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
4 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
4 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
5 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
6 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik