Ronaldo bemutatkozott

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.09.02. 21:44
Címkék
Várható volt, hogy a szombaton lejátszott Santander–Valladolid nyitó mérkőzés után a bajnokság teljes vasárnapi programját is a háttérbe szorítja Ronaldo érkezése. Természetesen így is történt, hiszen attól a pillanattól kezdve (sőt, még azt megelőzően is), hogy a brazil csatár elhagyta Milánót egy Madridba tartó repülőgépen, a spanyol sajtó minden egyes megmozdulásáról pontos tudósítást adott. Közismerté vált, hogy a Fenomeno (Csoda) becenévre hallgató játékos hogyan utazott, hogy a megérkezésekor miként menekítették ki a repülőtérről az újságírók és a rajongók hada elől, hogy ezt követően hol és mit evett a Real Madrid klubelnökével, Florentino Pérezzel, hogy utána melyik hotelbe ment lepihenni, mert másnap (hétfőn) várt rá az ilyenkor kötelező procedúra: orvosi vizsgálat, majd a hivatalos bemutatás.Nos ez a többórás "élő adás” csak annyi időre szünetelt, amíg a sztár aludt, mert a fent említett hétfői programot szintén a legapróbb részletekig lebontva tálalták az újságírók. Eszerint Ronaldo reggel tiszteletét tette Alfonso del Corralnál, a madridi klub orvosi részlegének igazgatójánál, aki elsősorban a játékos térdeire volt kíváncsi. Mindenki megnyugvására: rendben találta a dél-amerikainak korábban annyi kellemetlenséget okozó testrészeket, és kijelentette: "Nincs egészségügyi akadálya a szerződtetésének.” Nem sokkal később– úgy fél kettő táján – Ronaldo a Santiago Bernabéuba érkezett, ahol már jókora újságírói tömeg várta. Elsőként Pérez elnök szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, hogy a tranzakció sohasem ment volna végbe, ha a játékos nem akart volna a Realhoz szerződni. Ezután maga a sztár következett, aki a következőket mondta: "A klub rengeteg követ megmozgatott, hogy idekerüljek, amit én gólokkal és látványos játékkal szeretnék meghálálni. Mindent megteszek, hogy méltónak bizonyuljak a belém vetett bizalomra.” A rövid monológot követően ismét Pérez mondott egy pár hangzatos szót – "reméljük otthon érzed magad, mert ez a te otthonod” –, majd egy kis fotózást követően – Ronaldo a nevével ellátott, 11-es számú mezt tartotta széles mosolygás közepette– a csatár megtekintette a stadion öltözőjét, ahol magára öltötte a szerelését, hogy egy újabb sorozatot készíthessenek róla a fotósok, immár a gyepen és a labdával. Az első vélemények szerint a brazilt két-három héten belül immár hivatalos mérkőzésen is láthatja a nagyközönség.
Primera División

1. forduló: Santander–Valladolid 0–1 (Aganzo 91.), Rayo Vallecano–Alavés 2–2 (Julio Álvarez 24., 64. – a másodikat 11-esbôl, ill. Iván Alonso 38., 71.), Real Sociedad–Athletic Bilbao 4–2 (Karpin 28., Nihat 33., 62., Kovacsevics 76., ill. Gurpegi 29., 74.), Mallorca–Valencia 0–2 (De los Santos 10., Baraja 56.), Huelva–Málaga 2–3 (Raúl Molina 18., Viqueira 35., ill. Musampa 39., 49., 60.), Villarreal–Osasuna 2–2 (Víctor 13., 15., ill. Antonio López 69., Pablo García 83.), Barcelona–Atlético Madrid 2–2 (Luis Enrique 6., 56., ill. Otero 45., Correa 87.), Deportivo La Coruna–Betis 2–4 (Makaay 33., Tristán 76. – 11-esbôl, ill. Marcos Assuncao 20., Alfonso 25. – 11-esbôl, Arzu 41., Joaquín 53.), Sevilla–Celta Vigo 0–1 (Gustavo López 40.). A Real Madrid–Espanyol mérkôzés lapzártánk után ért véget.
Primera División

1. forduló: Santander–Valladolid 0–1 (Aganzo 91.), Rayo Vallecano–Alavés 2–2 (Julio Álvarez 24., 64. – a másodikat 11-esbôl, ill. Iván Alonso 38., 71.), Real Sociedad–Athletic Bilbao 4–2 (Karpin 28., Nihat 33., 62., Kovacsevics 76., ill. Gurpegi 29., 74.), Mallorca–Valencia 0–2 (De los Santos 10., Baraja 56.), Huelva–Málaga 2–3 (Raúl Molina 18., Viqueira 35., ill. Musampa 39., 49., 60.), Villarreal–Osasuna 2–2 (Víctor 13., 15., ill. Antonio López 69., Pablo García 83.), Barcelona–Atlético Madrid 2–2 (Luis Enrique 6., 56., ill. Otero 45., Correa 87.), Deportivo La Coruna–Betis 2–4 (Makaay 33., Tristán 76. – 11-esbôl, ill. Marcos Assuncao 20., Alfonso 25. – 11-esbôl, Arzu 41., Joaquín 53.), Sevilla–Celta Vigo 0–1 (Gustavo López 40.). A Real Madrid–Espanyol mérkôzés lapzártánk után ért véget.
Nos, e színpompás esemény árnyékában húzódott meg az idénykezdés, amely több meglepetéssel szolgált. A legváratlanabb eredmény minden kétséget kizáróan a Riazor-stadion született, ahol a házigazda Deportivót szó szerint kiütötte a Betis. "A játékosaimból egyszerűen hiányzott a kellő feszültség az első fél órában, a fiúk nagyon hátul, letámadások nélkül, az ellenfélnek teret engedve próbáltak kezdeni valamit a labdával. A Betis pedig jól játszott, de a mi kényelmes tempónk megkönnyítette a sevillaiak dolgát. Nincs más hátra, ki kell veséznünk ezt a mérkőzést” – elemezte a helyzetet Javier Irureta, a Depor mestere.
Az elmúlt napok eseményeinek – sima kettős vereség a Szuperkupában a La Corunától, edzésmegszakítás a játékosok komolytalansága miatt– fényében a címvédő Valencia sima mallorcai sikere is kiérdemli a váratlan jelzőt. A Turia-partiak ezúttal remekeltek, és csak az első percekben tűnt úgy, hogy a házigazdáknak lehet némi esélyük a pontszerzésre. De los Santos azonban egy jól eltalált lövéssel már a 10. minutumban elhallgattatta a Son Moix-stadionba kilátogatókat, majd nem sokkal a fordulást követően Baraja növelte kettőre a Valencia előnyét, és mivel az előző idényben "atombiztosnak” bizonyuló védelem ezúttal is kifogástalanul működött, a Mallorca vereséggel kezdte az idényt. Rafa Benítez, a valenciaiak edzője a következőképp értékelte a sikert: "Ez az a Valencia volt, amelyet az előző szezonban mindenki megtapsolt. Gratulálok a játékosaimnak, mert becsülettel küzdöttek, mert a kívánalmaimnak megfelelően a legutóbbi edzésen történteket elfelejtették. Erre a csapatra van szükségünk, ezért remélem, nem térünk le a megkezdett útról.”
A játéknap rangadóját a Camp Nouban rendezték, ahol a Barcelona az Atlético Madridot fogadta. A hazaiak Luis Enrique révén kétszer is vezetést szereztek, de a fővárosiak mindkét félidő végén betaláltak egyszer-egyszer, így a lefújáskor a vendégekre nézve hízelgő döntetlen virított az eredményjelzőn. A fontos pontszerzés mellett egy másik jó hírnek is örülhetnek az Atlético-hívek, ugyanis a klubhoz igazolt Cosmin Contra a Milanból, mégpedig 9 millió euró ellenében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik