Most megmutatta a Manchester

TÓTH PÉTERTÓTH PÉTER
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 19:56
Címkék
Aki jelen volt a manchesteri repülőtéren a keddi mérkőzést követően, tanúsíthatja, nem jött be Bozsik Péter szakvezető azon korábbi jóslata, miszerint a ZTE kiesését sokan olyan csalódásként élnék meg, amely után néhányan a csapat ellen fordulnának. A hazafelé tartó gépre váró szurkolók, amint meglátták a váróba megérkező egerszegieket, hangos üdvrivalgásba és vastapsba kezdtek, így köszönve meg azt, hogy "érdekelt” félként őket is eljuttatták az Old Traffordra. A drukkerek tehát cseppet sem haragudtak a játékosokra és a vezetőkre, sőt ott, a manchesteri repülőtéren talán több fénykép készült róluk és több aláírást osztottak ki, mint korábban a bajnoki cím megszerzését követően. Vagyis a BL-selejtezőbeli kiesést követően gyászhangulat helyett a szeretet jeleit fedezhettük fel, amely azért is érdemel említést, mert ez a tény bizonyítja: a ZTE szurkolói a bajban is kitartanak kedvenceik mellett. Persze soha rosszabb időszakot, hiszen a keddi vereség ellenére az egerszegiek az UEFA-kupában folytathatják. Bozsik Péter sem tűnt csalódottnak a mérkőzést követően, bár nem tagadta, jobb lett volna kevesebb kapott góllal megúszni a visszavágót.
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
Bozsik Péter szerint a játékosok nem feltett kézzel mentek ki a pályára kedd este, csakhogy a Manchester túlságosan is jól játszott
–Túlzott ez a különbség, a "közte három”, mint azt előzetesen jósoltam, elfogadhatóbb lett volna – mondta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. –Ennek ellenére benne volt a játékban, hogy öt gólt kapunk, főleg az első húsz perc után.
–Ha már az ominózus periódust említi: az összecsapást megelőzően azt mondta, az elején igyekeznek meglepni ellenfelüket. Túlzás nélkül állítható: ez nem sikerült…
–Ebben a játékrészben remekül futballozott a Manchester, mondom ezt annak ellenére, hogy az első találatot megelőzően a védelmünk hibázott, míg Paul Scholes gólját megelőzően a védőink egy már megszerzettnek hitt labdát ajándékoztak vissza a Manchester United középpályásának.
–David Beckham szabadrúgásáról nem ejtett szót.
–Ez igazi klasszis találat volt, nem csupán Szasa Ilics, de a világ bármelyik kapusa tehetetlen lett volna a lövést követően.
–Mi történt a csapattal szűk két hét alatt?
–Attól függ, melyik együttesről beszélünk… Ami minket illet: nem mondanám, hogy játékosaim félve futottak ki a mérkőzésre, egyszerűen benne volt a találkozóban a súlyos vereség lehetősége, éppen ezért a futballistákat sem igyekeztünk meggyőzni arról, hogy komoly továbblépési esélyeink lehetnek. Az pedig rögtön a kezdés után kiderült, a Manchester United volt az a gárda, amely teljesen más felfogásban futballozott, az angolok az első perctől keményen letámadtak minket, s szinte levegővételnyi időt sem hagytak a játékosaimnak. Ezenkívül a párharcokat is meg akarták nyerni, ha kellett, odacsúsztak a labdaszerzés érdekében, s a lepattanó labdák többségét is ők szerezték meg. Persze erre mondtam korábban többször is, hogy a nemzetközi légkört szokniuk kell a magyar labdarúgóknak. Ráadásul ez alkalommal szerencsénk sem volt.
–Sejtem, a kiállításra gondol.
–Úgy vélem, Szasa Ilics nem szabálytalankodott az esetet megelőzően. Mondom ezt azok után, hogy videón is többször visszanéztem az ütközést. De tudja, mit? Ha már az asszisztens beintésére büntetőt ítélt a játékvezető, a kiállítást akkor is túlzott büntetésnek tartom.
–Már a hazaérkezést követően laza átmozgató edzést tartott futballistáinak, hogy a csütörtöki napon pihenést engedélyezhessen a játékosoknak. A fárasztó menetelést követően hogyan tudja "felpörgetni” Urbánékat a hétfőre elhalasztott, Újpest elleni bajnokira?
–A Manchester United legyőzését követően is kétségem volt afelől, miként sikerül motiválnom a társaságot, ám akkor ezzel nem volt gond. Remélem, ezt a helyzetet most is meg tudjuk oldani, és végre a bajnokságban is az elvártakhoz méltón teljesítünk majd. Persze emellett azt sem feledhetjük, hogy szeptemberben még akadnak feladataink a nemzetközi kupasorozatban. Ha minden a terveink szerint alakul, nem is csak két mérkőzés erejéig…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik