Ajándékbolt nyílt Miskolcon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.23. 20:52
Címkék
Néhány éve legfeljebb csak nosztalgiázhattak a miskolci-diósgyőri futballdrukkerek kedvenceik hajdani jeles sikereiről. A város első számú alakulata, az egykoron az olimpiai válogatott gerincét adó Diósgyőri VTK az átgondolatlan gazdálkodás miatt egyik válságból a másikba zuhant, majd lényegében csődöt jelentett.
E keserves korszaknak a jelek szerint vége, megint nagy terveket szövögetnek a hajdani acélvárosban. Igaz, pillanatnyilag csupán a második ligában szerepel Pajkos János együttese, de immár nem is titkolt cél a felkerülés. A szurkolók mindenesetre letették a voksukat, jó néhány élvonalbeli klub elirigyelhetné a piros-fehérek meccseinek nézőszámát; a hét végén például jó idő esetén akár tízezren is lehetnek a Kecskemét elleni összecsapáson az egyébként igencsak megkopott diósgyőri stadionban. A rajongókat azonban nemcsak a pályán szeretné kiszolgálni a klub új vezetése, élén Reszeli Soós István menedzser-igazgatóval. Ennek bizonyítéka, hogy pénteken DVTK-bolt nyílt Miskolc szívében, a Szinva-parkban, ahol nemcsak a csapattal kapcsolatos relikviákat vásárolhatják meg az érdeklődők, de meccsjegyeket is árusítanak. A nyitó ünnepségre meghívták Muszbek Mihályt, a profiliga igazgatóját, de ott volt a vendégek között a Fresh zenekar és a női kézilabdázók népszerű szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos is.A boltot egyébként nem nehéz megtalálni: az üzlet tetején egy hatalmas DVTK-címer forog körbe-körbe…
Legfrissebb hírek

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
4 perce

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
10 perce

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
12 perce

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
25 perce

UEFA Ifjúsági Liga: Puskás Akadémia–Sporting

Minden más foci
34 perce

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
1 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik