BKV Előre-Demecser 1-3

LOVASI TIBORLOVASI TIBOR
Vágólapra másolva!
2002.08.04. 22:39
Címkék
BKV Előre-Demecser 1-3 (1-1)

GÓLSZERZÔ
Ruzics a 36. percben Kozma beadására érkezett középen és két méterről a kapu jobb sarkába vágta a labdát (1–0). Szarvas a 43. percben Frida beadására mozdult, és az ötös sarkáról a bal felső sarokba pörgette a labdát (1–1). Nagy S. a 69. percben a szögletből kapufára csavart labdára érkezett, s a bal felső sarokba fejelt (1–2). Nagy S. a 92. percben megítélt büntetőt a jobb sarokba bombázta (11-esből, 1–3)

SÁRGA LAP
Szarvas (talpalásért) a 14., Seres (sípszó utáni labdaelrúgásért) a 30., Kovács A. (reklamálásért) a 92. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:4 (3:1)

A BKV Előre stadionját is elérte az ISM stadionfejlesztési programja. Ennek köszönhetően a már műemléknek mondható lelátót felújították, és igen gondos munkát végeztek. Az épület belső részeit teljesen rendbe hozták, és igen színvonalassá tették, a munkálatok még folynak, az elképzelések szerint még közelebb hozzák a pályát a lelátóhoz, és bővítik a nézőteret.
Ami a játékosállományt illeti, a BKV Előréhez érkezett Szekeres János és Ruppert Gábor Dorogról, Csordás Tamás Pápáról, Vörös Péter, Török Sándor és Bene Gábor az MTK-tól és két új kapus, Szűcs László és Fülöp Márton. Az újonc Demecser sem az NB II-t megnyert csapatával lépett pályára, hozzájuk érkezett Földvári Tibor, Frida Ferenc, Gégény Róbert, Szarvas Zsolt. A mérkőzést a BKV Előre kezdte jobban, s a második percben megszerezhette volna a vezetést Disztl Milán jóvoltából, de a Demecsert a kapufa segítette, az első negyedórát további hazai támadások jellemezték, majd a Demecser is magára talált, de a 36. percben Nebojsza Ruzics jóvoltából megszerezte a BKV Előre a vezetést. A gól után "felébredt” a Demecser, és az első nagyobb helyzetből egyenlíteni tudott. A második félidőben már kiegyenlítettebb volt a játék, mindkét csapat sorra dolgozta ki helyzeteit, a BKV Előrének viszont nem volt szerencséje, négyszer is a kapufát találták el a hazai csatárok, s ahogy az lenni szokott, a kevesebbet támadó, de taktikailag fegyelmezettebb Demecser megszerezte a vezetést, és megnyerte a mérkőzést.

MESTERMÉRLEG
Disztl László: – Az első félidőben sok helyzetet elhibáztunk, ezért döntetlennel zártunk, a második félidőben mindent megtettünk a győzelemért, de nem volt szerencsénk, s elvesztettük a mérkőzést.
Rozsnyai Béla: – Gratulálok a csapatomnak a jó játékért, taktikailag fegyelmezetten futballoztak tanítványaim, s végig bíztak a győzelemben.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik