Szegedi győzők is indulnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.01. 21:00
Címkék
Hatvankét tagú csapat, vagyis egy egész magyar vízi armada áll rajthoz a pénteken kezdődő zágrábi ifjúsági, U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon. Az indulók között olyan versenyzők is akadnak, akik a július 21-én befejeződött felnőtt Eb-n már bizonyítottak: az aranyérmes négyes tagjai (Paksy Tímea, Móni Katalin, Viski Erzsébet és Keresztesi Alexandra) most a 23 év alattiak mezőnyében is megmutathatják, hogy nem véletlenül nyerték el az Európa-bajnoki címet.Az ifjúsági és a 23 év alattiak korosztályában egyaránt komoly mezőny startol a zágrábi viadalon, a nevezések zárultával immár bizonyos, hogy 38 ország lapátforgatói versenyeznek a regattán, amelyen a hagyományoknak megfelelően csak 500 és 1000 méteres számokban rendeznek futamokat. A magyar csapatot az olimpiai bajnok Vaskuti István vezeti, de az edzők mellett jelen lesz Angyal Zoltán szövetségi kapitány és Schmidt Gábor utánpótlásért felelős szakfelügyelő is, aki augusztustól egyszersmind a távozó főtitkár, Füleky András helyére lép.Schmidt úgy véli, a korábbi évek tapasztalatai alapján az ifiknek jó esélyük van arra, hogy négy-öt számban is győzzenek, a 23 év alattiak esetében azonban már nehezebb feladat az esélylatolgatás, ugyanis ez az első alkalom, hogy Európa-bajnokságot rendeznek e korosztály számára. (A "köztes korosztály” kontinensbajnokságát egyébiránt magyar javaslatra hívták életre.)Az U23 csapat összetételét tekintve tehát nincs ok aggodalomra, hiszen az indulók között találjuk az idei felnőtt Európa-bajnokságon aranyérmet szerző hölgyeket. Az ifjú tehetségek ezúttal más számokban fogják kipróbálni magukat (már csak azért is, mert a versenyprogramban nem szerepel a női négyesek 1000 méteres futama): Viski az 500 méteres egyéniben, Paksy az 500 párosban, valamint – Keresztesivel és Mónival együtt – a négyesben próbálja ki magát.A férfi kajakosok között is van néhány olyan név, amely ismerős lehet a felnőtt mezőnyből: Kucsera Gábor idén több hazai versenyen is sikerrel szerepelt, akárcsak az évek óta a magyar élbolyhoz tartozó Bethlenfalvi István, valamint Molnár Péterrel az élen a szegedi egyesület fiatal tehetségei, akik - klubtársuk, Storcz Botond nyomába eredve - többen is kivívták a vasárnapig tartó zágrábi kontinensbajnokságon való indulás jogát.
Legfrissebb hírek

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
4 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
28 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
28 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
39 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
57 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája