Kit érdekel a Manchester?!

– Láttam, a hétfői edzésen nagyon fájlalta lábát. Jobban van?
– Az túlzás… – felelte a hosszú idő után a válogatottba is meghívót kapó védő. – Két éve eltört a lábfejem, ezzel bajlódom azóta is, rendre úgy játszom, hogy a csonthártya be van gyulladva. Ráadásul szegény embert az ág is húzza, múlt szombaton, a Honvéd ellen éppen ott rúgták meg, ahol a legjobban fáj… Na mindegy, most egymás után nyomják belém az injekciókat, úgyhogy szerda estig csak talpra állok.
– Ha már szóba hozta a kispesti találkozót: odáig rendben, hogy rúgtak hármat, de közben ugyanennyit kaptak…
– Tény, sokat hibáztunk hátul, szokatlanul sokat. Meglehet, amiatt, mert új játékstílusra álltunk át, és ez nem a legjobban sült el. Sebaj, bízzunk abban, hogy majd legközelebb bejön.
– Talán már szerdán. De mielőtt a Bajnokok Ligája-selejtezőről beszélnénk, árulja el: melyik volt a legemlékezetesebb nemzetközi fellépése?
– Nincs ilyen.
– Hogyhogy nincs?! Elvégre számos kupameccsen szerepelt már.
– Akkor sincs. Nem tartom számon ezeket. Belgiumban, az Anderlecht futballistájaként megtanultam, a múltból nem lehet megélni. A mérkőzést letudtuk, kész, el kell felejteni.
– Na akkor nézzük a mostani találkozót: mit hallott a horvátokról?
– Semmit. Sosem láttam őket. Persze Bozsik Péter alaposan felkészített minket. Azért nem hinném, hogy világverő alakulat ez a Zagreb.
– Vagyis van esélyünk. Apropó, mivel lenne elégedett?

– Azzal, ha győznénk. Tulajdonképpen mindegy, hogy egy–nullára vagy hat–kettőre, a lényeg, hogy győzzünk. Nem is szeretem az olyan vélekedéseket, hogy, mondjuk, a háromgólos diadal elég lenne, mert mi van akkor, ha a visszavágón kapunk egy ötöst? Akkor már nem elég a három gól… Szóval nyerjünk most, nyerjünk egy hét múlva is, és akkor kétség sem férhet majd a továbbjutásunkhoz. Ja, annak viszont nagyon örülnék, ha sérülésmentesen úsznám meg a kilencven percet.
– Ha bejön a receptje, vagyis itt is, ott is jobbak lesznek, következhet a Manchester.
– Nem érdekel az angol csapat.
– Nem mondja komolyan!
– Dehogynem. Miként a múlttal, úgy a jövővel sem szabad foglalkozni. Csakis a mával. Maximum még a csütörtöki edzéssel. Hiszen ki tudja, mi történik három hét múlva?
– Speciel addigra túl lennének a United elleni első meccsen, és gőzerővel készülődnének a második felvonásra.
– Ismétlem, nem érdekel. Most az sem hozna izgalomba, ha a világválogatottal csapnánk össze. Magunkat vezetjük félre, ha Beckhamékkel álmodozunk. Az olyan mondatokat, mint a "…de jó lenne az Old Traffordon játszani” meg ki kell verni a fejekből. Az NK Zagreb vár ránk, a horvát bajnokcsapat ellen kell bizonyítanunk. Két meccs a zágrábiak ellen, ennyi és nem több.