Zalagitisz is Edwards kihívója

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2002.07.01. 20:56
Címkék
Bár a görögországi Hániát nem az atlétika fellegváraként tartják számon, a krétai verseny mindig is népszerű volt a sportolók körében. Nem véletlen, hogy immár 54. alkalommal rendezték meg a Venizelia elnevezésű viadalt, amelyen több kiváló eredmény is született. A hazaiak legnagyobb örömére új nemzeti csúcs született férfi hármasugrásban. Kosztasz Zalagitisz fokozatosan jött fel, és az ötödik sorozatban ideális körülmények között szökkent el 17.43 méterig. Érdekesség, hogy a görög szigetvilág ebben az időszakban már tavaly is a hármasugrók paradicsomának bizonyult. 2001. júlis 1-én Christian Olsson ért el 17.49-et Retimnóban. Bár valószínű, hogy Zalagitisz ebben az évben már kiugrott magából minden benne rejlő centimétert, az Eb előtti esélylatolgatáskor nyilván megemlítik majd, mint Jonathan Edwards egyik lehetséges vetélytársát. Az amerikai távolugrók néhány évnyi szerényebb szereplés után kezdik viszszaszerezni elveszettnek hitt hírnevüket. Savante Stringfellownak, és Miguel Paténak elévülhetetlen érdemei vannak ebben az ügyben. A két színesbőrű ugró már az idei fedett pályás nemzeti bajnokságon hatalmas eredményeket ért el, és ezt a szintet, ezt a formát át tudta menteni a szabadtéri szezonra is. "String” három alkalommal is 836 centi fölött ért földet, Paténak ez csak egyszer sikerült. A verseny színvonalára jellemző, hogy még az ötödik is nyolc métert ugrott. A nőknél is hasonlóan magas színvonalú volt a távol. Igaz, itt Tatjana Kotovának köszönhetően elmaradt a nagy csata. Az orosz kitűnőség az Európa-kupa Szuperligájában 742 centit teljesített, és egész évben ritkán fejezett be versenyt hét méter alatt. Most öt centit tett rá erre a bűvös határra – gyakorlatilag szélcsendben. Ha valaki – mondjuk Heike Dreschler, amint azt állítja magáról – Európa-bajnok szeretne lenni Münchenben, annak Kotovát kell ehhez legyőznie. Bár sokkal inkább tűnik úgy a helyzet női távolugrásban, hogy a kontinensbajnoki címet csak az orosz veszítheti el.
Nemzetközi verseny, Hánia
Férfiak. 100 m (+0.5): 1. T. Dwight (jamaicai) 10.26. 400 m: 1. A. Harrison (amerikai) 45.37. 800 m: 1. P. Korir (kenyai) 1:45.55, 2. M. Rotich (kenyai) 1:45.76, 3. Kisilu (kenyai) 1:46.93. 1500 m: 1. P. Biwott (kenyai) 3:38.45, 2. Zadorozsnij (orosz) 3:38.59, 3. Sztrubakosz (görög) 3:38.77. 3000 m: 1. Kwalia (kenyai) 7:44.15, 2. J. Kosgei (kenyai) 7:45.84, 3. Matt (amerikai) 7:50.77. 400 m gát: 1. Weakley (jamaicai) 49.54, 2. Mas- csenko (orosz) 49.73. Rúd: 1. Ptacek (cseh) 570, 2. Gibilisco (olasz) 570, 3. Blom (holland) 565. Távol: 1. Stringfellow (amerikai) 845 (+1.0), 2. Pate (amerikai) 843 (+1.6), 3. Dacsev (bolgár) 825 (+0.8), 4. Murdik (marokkói) 811 (+1.4), 5. Catumasz (görög) 800 (+0.6). Hármas: 1. Zalagitisz (görög) 17.43 (+1.5), 2. Anderson (amerikai) 16.85 (+1.6), 3. Lenisz (görög) 16.84 (+1.4). Nôk. 100 m (+0.4): 1. Szafranyikova (fehérorosz) 11.24, 2. Pasztusenko (ukrán) 11.25. 400 m: 1. Pompey (guyanai) 51.70, 2. Gundenudi (görög) 52.23, 3. Nquimgo (kameruni) 52.30, 4. Shinkins (ír) 52.73, 5. Kun Alice (magyar) 53.04. 1500 m: 1. Komjagina (orosz) 4:06.27, 2. Puzsanova (orosz) 4:06.44, 3. Kuznyecova (orosz) 4:06.59. 3000 m: 1. Mugo (kenyai) 8:52.02, 2. Denboba (etióp) 8:53.00, 3. Protopapa (görög) 8:59.49. 100 m gát (+0.4): 1. Lenszkaja (izraeli) 12.92. Távol: 1. Kotova (orosz) 705 (+0.2), 2. Rubljova (orosz) 676 (+1.1), 3. Ter-Meszrobjan (orosz) 663 (+1.4), 4. Upshaw (amerikai) 660 (+0.8), 5. Goulbourne (jamaicai) 652 (+0.6). Diszkosz: 1. Grasu (román) 63.88, 2. Antonova (ukrán) 61.58, 3. Hill (amerikai) 61.10

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
1 perce

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
11 perce

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
32 perce

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
43 perce

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
1 órája

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
1 órája

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2 órája