Először találkoznak vb-n

Vasárnap tizenhárom órakor a világbajnokságok történetének két legeredményesebb futballnemzete, a négyszeres aranyérmes Brazília és az összesen nyolc világbajnoki medáliával rendelkező Németország csap össze a jokohamai fináléban, éppen ezért meglepő, hogy a két válogatottnak 1930, azaz az első torna óta ez lesz az első közös randevúja az eseményen. Ezt a megállapítást annyiban kell ehelyütt pontosítanunk, hogy huszonnyolc esztendeje volt már egy brazil–német találkozó a vb-n, de akkor a keletnémetek léptek pályára, és a jelenlegi Nationalelfben nem az egykori NDK-beliek, hanem az NSZK-beliek csapatának a jogutódját tisztelhetjük. Mindenesetre az 1974-es hannoveri középdöntőben Brazília gyenge játéka ellenére nyerni tudott Rivellino parádés szabadrúgásgóljával, ahogy 1982 januárjában is győzött abban a párosításban (3–1), majd négy esztendő múltán is (3–0). Az utolsó brazil–keletnémet mérkőzést 1990 májusában rendezték Rióban, ahol 3–3 lett a végeredmény.
A brazil–nyugatnémet párharc ötvenéves múltra tekinthet vissza: a két nemzet először az 1952-es helsinki olimpián mérte össze az erejét, és akkor az NSZK-beliek nyertek 4:2-re. Az eddigi húsz összecsapásból három, mint a nevezett finnországi is, az olimpiai válogatottak között zajlott, tehát csak tizenhét ütközet tekinthető hivatalos válogatott találkozónak. Ezek közül is mindössze három volt tétmérkőzés (egy a Mundialito, egy a US Cup, egy pedig a Konföderációs Kupa keretén belül zajlott), a többi alkalmak során – nyolcszor (Nyugat-) Németországban, hatszor Brazíliában – barátságos kilencven percet játszott egymással a két csapat.
1963 májusában a kétszeres világbajnoki címvédő brazil gárda európai túrája során kétszer is fellépett a nyugatnémetek ellen, igaz, a második meccsen a B-csapatát szerepeltette, így az a találkozó nem is szerepel a statisztikánkban. A hamburgi bemutatkozáson Werner büntetőjével szünetben még a házigazdák vezettek, de aztán Coutinho és Pelé góljával fordított Brazília. (Valamivel több, mint két héttel később már nem voltak ilyen izgalmak, Amarildóék sima, 3:0-ás győzelmet arattak.) 1965-ben Brazília 2:0-ra győzött Rio de Janeiróban, majd tizenhat éves várakozás után, 1968 júniusában megszületett az NSZK-beliek első sikere. Stuttgartban Held és B. Dörfel találatával már az első félidőben döntésre vitte a lényeges kérdéseket a házigazda, Tostao gólja csak a szépítéshez volt elegendő. Ugyanazon év decemberében Brazíliában döntetlen született a visszavágón, a 2:2-es találkozón a fiatal Edu duplájával hívta fel magára a figyelmet.
A hetvenes években három barátságos mérkőzéséből a két NSZK-belit (1973-ban és 1978-ban) egyaránt 1–0-ra a vendégek nyerték meg (a gólokon Dirceu és Nunes "osztozott”), 1977-ben pedig 1–1-es döntetlen született Rióban. A két fél első "A-kategóriás” minősítést kapó tétmérkőzésére a Mundialito (mini világbajnokság) csoportküzdelmeinek utolsó körében, 1981. január 7-én került sor Montevideóban. Gól nélküli első félidő után az Eb-gólkirály, Klaus Allofs találatával ugyan az NSZK szerzett vezetést, de Júnior egy fantasztikus szabadrúgásgóllal egyenlített, majd sorrendben Toninho Cerezo, Serginho és Zé Sérgio is megadásra késztette Toni Schumachert, jókora vereséget mérve Jupp Derwall csapatára. Júnior, a brazilok legendás védekező középpályása egyébként 1981-ben és 1982-ben még további két barátságos mérkőzésen volt eredményes a nyugatnémetek ellen (2–1 és 1–0), így hét válogatottbeli találatából hármat a kiváló kölni kapus ellenében jegyzett! Az 1981-es, stuttgarti mérkőzésen újfent 0–1-ről fordított Brazília (Paul Breitner 11-esét Waldir Peres kétszer is kivédte, a játékvezető ugyanis a szakállas világbajnokkal újrarúgatta a büntetőt), míg az egy évvel későbbi találkozó a 21 esztendős Lothar Matthäus Zicóval szemben mutatott remek teljesítményéről maradt emlékezetes.
1986 tavaszán – a világbajnoki felkészülés jegyében – kétszer is összecsapott a mexikói torna két favoritja: a márciusi frankfurti fagyban 2–0-ra a németek, egy hónappal később Goianiában 3–0-ra a brazilok diadalmaskodtak (utóbbi találkozón nem az A-válogatottak játszottak!). 1987 decemberében a nyugatnémetek dél-amerikai túrájának végén Batista, illetve Manuel Reuter góljával 1–1-es döntetlen született a brazil fővárosban, Brasíliában. A következő találkozás a brazil szövetség nyilvántartása szerint hivatalos, a németek szerint viszont nem hivatalos országok közötti találkozó volt, jelesül az 1988-as szöuli olimpia elődöntője. A mérkőzés második félidejének elején Holger Fach góljával az NSZK jutott egygólos előnyhöz, amelyet Romário a nyolcvanadik percben 1–1-re módosított. A hosszabbítást követő tizenegyesrúgásoknál a brazilok voltak a szerencsésebbek, és végül 3–2-re nyervén bejutottak a döntőbe. A meccs hőse egyébként a brazil kapus, Claudio Taffarel volt, aki a rendes játékidőben egy, a tizenegyespárbajban pedig két 11-est hárított.
Négy év szünetet követően 1992 decembere és 1993 novembere között háromszor is egymásnak feszült a két válogatott, és ezen találkozások alkalmával mindhárom lehetséges végeredmény előfordult. Porto Alegrében 3–1-re, Kölnben pedig 2–1-re nyertek a házigazdák, míg 1993 nyarán egy egészen parádés mérkőzésen döntetlen született a US Cupon. Az első játékrészben a brazilok könnyedén jutottak háromgólos előnyhöz, miután Thomas Helmer előbb öngólt vétett, majd a rossz ütemű beavatkozása után megítélt büntetőt Careca gólra váltotta, végül pedig Luisinho is betalált, de ezek után sem tudták megnyerni a mérkőzést. Az újoncként fellépő Christian Ziege (ha Rudi Völler úgy dönt, vasárnap is pályára léphet) átadásából Jürgen Klinsmann szépített, majd Taffarel hibáját kihasználva Andy Möller lőtt gólt, a 92. percben pedig Klinsmann (az egyetlen német, aki duplázott Brazília ellen!) egyenlíteni tudott. Ezzel a döntetlennel a németek nyerték meg a tornát Brazília előtt. A braziloknál a hajrában szóhoz jutott Cafú is, aki vasárnap harmadik világbajnoki döntőjében szerepelhet.
A felek 1998-ban újra a világbajnoki felkészülés jegyében futottak össze Stuttgartban – 1968 és 1981 után immár harmadszor a Neckar partján–, és a barátságos jelző ellenére igencsak paprikás hangulatú találkozót (Jürgen Kohler és Dunga is a kiállítás sorsára jutott) a vendégek nyerték meg 2–1-re. A győztes gólt Ronaldo szerezte a 88. percben. A németeknél Ziege mellett Didi Hamann és Oliver Bierhoff lépett pályára a maiak közül, a braziloknál Cafú, Roberto Carlos, Denílson, Rivaldo és persze Ronaldo volt részese a győzelemnek. Végezetül essék szó az eddigi utolsó randevúról, amelyre az 1999 júliusi Konföderációs Kupán került sor. A guadalajarai nyitómérkőzésen a fiatal brazil gárda dominált, és a második félidei nagyszerű teljesítményének köszönhetően 4–0-ra meg is nyerte a mérkőzést. A csereként pályára lépő, duplázó Alex mellett Zé Roberto és Ronaldinho (utóbbi kihagyott büntetőjét helyrehozva) talált az európaiak hálójába. Az akkor pályára lépő labdarúgók közül többen most is tagjai a két válogatott keretének. Brazil részről Dida, Vampeta és Ronaldinho, német részről pedig Lehmann, Linke, Ricken és Neuville szerepelhet a vasárnapi döntőben. Ballack nem, tudvalévő ő két sárga lapja miatt kénytelen kihagyni a találkozót.
Mint látható tehát, hatalmas brazil fölényt mutat a múlt (tizenhét hivatalos mérkőzésből 10-szer győztek a dél-amerikaiak, és csupán háromszor a németek, a gólkülönbség 31–18 a brazilok javára), mindössze egyszer fordult elő, hogy a sárga mezesek nem találtak be a német kapuba. Ezen a tornán viszont Oliver Kahn védi a Nationalelf kapuját, amely immár több mint 360 perce bevehetetlen…