A francia orvos várta a kiesést

2002.06.28. 14:37
Címkék
A francia válogatott orvosa szerint számára nem okozott meglepetést a csapat szereplése.- A játékosok sem fizikailag, sem mentálisan nem voltak megfelelő állapotban ahhoz, hogy megismételjék négy évvel korábbi teljesítményüket - nyilatkozott Jean-Marcel Ferret. - Már az áprilisi tesztek során körvonalazódtak a problémák, a vb-n pedig az együttes tagjainak több mint a fele formán kívül játszott. Fáradtság jellemezte őket, hiszen kevés idejük maradt regenerálódni. Ezt soha nem mondtam egyiküknek sem, de tisztában voltam vele.Franciaország csoportjában az utolsó helyen végzett, miután kikapott Szenegáltól és Dániától, Uruguay ellen döntetlent játszott, és a három mérkőzésen nem rúgott egyetlen gólt sem, minden idők leggyengébb eredményét produkálva ezzel a címvédők közül. (mti)
Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
10 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
39 perce

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
3 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
3 órája