Várnak, egyre csak várnak

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:19
Címkék
Egyetlen nap maradt a Kispest vezetői számára, hogy eldöntsék, melyik bajnokságban indul jövőre az egyesület. Persze, mindez nemcsak rajtuk múlik, hanem az esetleges jövőbeni befektetőkön is, de mivel egyelőre egyetlen egy pénzember sem tűnt fel a Bozsik-stadionban, a leköszönő tulajdonosoknak kell dönteni, hogy június 30-ig az utolsó munkanapon, azaz pénteken mit lépnek.
Koncz László elnök mindenesetre nem volt túl optimista, azt mondta, hogy fogalmuk sincs, melyik osztályban indulhat a Honvéd; ezzel szemben Détári Lajos edző határozottan kijelentette, hogy az alakulat igenis az élvonalban startol. Úgy legyen. Azonban ez csak akkor valósulhat meg, ha legkésőbb pénteken feltűnik az új befektető. Érdeklődés ugyan van a csapat iránt, de még kérdéses, hogy a megmentő képes lesz-e péntekre előteremteni azt a harminc-negyvenmillió forintot, ami a nevezéshez első körben szükségeltetik. Igaz, ez ugyebár csak a kezdet lenne, hiszen garanciát kell vállalnia az éves költségvetés hetven százalékára, tehát napokon vagy heteken belül újabb mintegy százmillió forintot illenék felmutatnia.A kérdés az: van-e olyan ember Magyarországon, akinek megér egy futballcsapat százmillió forintot?Korábban már írtunk arról, hogy a nagy szorultságukban a kispesti tulajdonosok telephelyet akartak cserélni valamelyik, másodosztályban szereplő város futballcsapatával, és így a Honvéd indulhatna az NB I B-ben, a kispesti adósságot rendező település pedig a legjobbak között. Új fejlemény azonban nincs az ügyben, bár két-három várost is érdekelt volna az ügy, sőt egy budapesti csapat is bejelentkezett, úgy fest, csak akkor lesz az egészből valami, ha sikerül megtalálni azt a befektetőt.Mert most csak rajta múlik minden. A Kispest azért elutazik pénteken Vilniusba (tegyük hozzá: a hét közepén még nem volt biztos ez a túra…), hogy lejátsza a Zalgiris elleni Intertoto-kupa-visszavágót. Az első meccsen botrányos játékkal 1–0-ra kapott ki a Honvéd, és bizony Litvániában nemcsak Tóth József kapusnak kellene újfent remekelnie, hogy esély maradjon a továbbjutásra. Persze, a cél mindenképpen a győzelem, hátha összejön a második fordulóban a franciaországi kirándulás.Vilniusba nem tart a csapattal a családi okok miatt Romániába hazautazó Cristian Dulca. A román futballista azért a közeljövőben visszatér Kispestre, ám hogy végül hol folytatja, azt még nem tudni. Ugyanígy bizonytalan Marius Sasu sorsa is, aki iránt több klub is érdeklődik, de megegyezés még nem született.
Legfrissebb hírek

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

Egyéb autó-motor
9 perce

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
24 perce

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
47 perce

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
1 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

A református lelkész tanárnak a csendet jelenti a futás

Csupasport
1 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik