Pintuszevics imádja Luzernt

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 22:15
Címkék
Amint azt Zsanna Pintuszevics, az ukránok 100 méteres világbajnoki címvédője leírta az IAAF honlapján vezetett naplójában, imádja a relatíve kisebb versenyeket, mint például a luzerni. - Svájcba minden évben ellátogatok 1993 óta, mert ott mindig kedvesen fogadnak. Akkor is, ha nagyon jó formában vagyok, és akkor is, ha nem megy annyira a futás. Ez nagyon emberivé teszi a versenyt – vallja a tavaly hatalmas meglepetésre Marion Jonest az év versenyén legyőző Pintuszevics. Idén ráadásul meg is tudta hálálni a szervezők korábbi gesztusait, ugyanis 10.91-et ért el, csupán egyetlen századdal maradva el Jones, és a világ idei legjobbjától. Ennek ellenére Pintuszevics biztosan nem indul az oslói Golden League-versenyen. Persze, ő jobban kedveli a kisebb felhajtást. Tóth Lívia viszont nem maradt el semmitől. Sőt! A veszprémiek 3000 méteres akadályfutó országos csúcstartója ezúttal 1500 méteren indult, és élete legjobb eredményét elérve, 4:11.06-tal ért célba a hatodik helyen. Ez ebben az évben a 36. legjobb eredmény az egész világon, és a 26. legjobb teljesítmény Európában az IAAF hivatalos honlapján található ranglista alapján. Tóth ezzel közel került az Európa-bajnoki kiküldetési szinthez, amely 4:10.00 perc. A veszprémi futónak még csaknem egy hónapja van, hogy beverekedje magát a Münchenbe utazó csapatba.
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
3 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
3 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik