Főpróba a vb előtt

Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:11
Címkék
Jövő keddtől Moszkvában rendezik meg a vívók idei első rangos versenyét, az Európa-bajnokságot. A tavalyi, koblenzi Eb legeredményesebb magyar résztvevője az egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert Mincza Ildikó volt, aki természetesen ezúttal is egyik meghatározó tagja az utazó küldöttségnek.
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
Mincza Ildikó két számban is címvédôként lép pástra a moszkvai Európa-bajnokságon
– Összehasonlítva a tavalyi és a mostani Eb előtti időszakot, van-e különbség a kettő között?
– Van, méghozzá több is – kezdte az MTK párbajtőrözője. – Először is másként szerepeltem a mostani idényben, mint a tavalyi Világkupákon. Egy éve csupán egy Világkupát tudtam nyerni, míg az idén háromszor is a nyolc közé jutottam, és kétszer első lettem. Tavaly nem készültünk külön az Eb-re, a Világkupák után "lendületből” vívtunk Koblenzben, most viszont csaknem négyhetes edzőtábor után utazunk Moszkvába. Az idén az edzőtáborozás menetrendje is más volt, mint a korábbi világversenyek előtt, ugyanis Szabó Bence szövetségi kapitány és Gelley István szakágvezető újítani akart.
– Mit értsünk újítás alatt?
– Délelőttönként futás, erősítés és lábmunka szerepelt a programban, délután pedig vívás és iskolázás. Vagyis ezúttal több volt a kiegészítő edzés, mint a vívás, hiszen egész évben rengeteg versenyünk volt, sokat vívtunk, ezért inkább a "körítésre” fektettük a hangsúlyt.
– Az új szisztéma megnyerte a tetszését?
– Nehéz ezt megítélni… ha sikeres lesz az Eb, akkor mondhatom, hogy bevált a módszer. Egyéként pedig be kell vallanom, hogy nekem mint a válogatott egyik legrutinosabb tagjának nem volt túl kellemes a sok fizikai munka. Minden tagom fáj, két edzés között csak fekszem, pihenek. Alapozáskor szoktunk ilyen adagokat teljesíteni, de most az augusztusi világbajnokság a fő verseny, az Eb ennek a "felvezetése”, ezért fér bele egy ilyen alapozásszerű időszak. Még szerencse, hogy a női párbajtőr csak az Eb végén szerepel, a jövő hét közepén esedékes utazásig helyrehozom magam, feltöltődöm.
Király bronzérmes

HAVANNA. Az idény utolsó nôi párbajtôr Világkupa-állomását rendezték meg Havannában, amelyen a magyar vívók közül csak a Franciaországban élô Király Hajnalka vett részt. A Honvéd-LNX versenyzôje a harmadik helyen végzett, a gyôzelmet a kanadai McKay – ismertebb, leánykori nevén Schalm – szerezte meg.
– Versenyzett már Moszkvában?
– Régen, még tőrözőkoromban.
– Milyen emlékeket őriz a versenyről?
– Nagyon messze volt a szállodától a csarnok, no és iszonyú hideg volt a vívóteremben, mert télen jártunk ott. A hidegtől most nem kell tartani, és állítólag a szállodánk is közel lesz a verseny színhelyéhez. Kérdés, hogy orosz vagy magyar mérték szerinti az a "közel”…
– Egyéniben és csapatban is címvédőként lép majd pástra. Milyen tervekkel utazik Moszkvába?
– Az egyéniről nem tudok mit mondani, az nagyon bizonytalan. Csapatban az a lényeg, hogy kipróbáljuk magunkat a lányokkal, mert ugyanez a négyes szerepel majd a világbajnokságon is. Bátran kell vívnunk, most még lehet kísérletezgetni, hogy a világbajnokságig kijavítsuk az esetleges hibákat.
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
23 perce

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
35 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
35 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
48 perce

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
56 perce

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
1 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik