Alaposan lenullázták őket

2002.06.14. 21:27
Címkék
Három mérkőzés, három vereség, nulla pont, 0–9-es gólkülönbség. Feltételezhető, ennél mindenki jobb szereplést várt az újonc Kínától. Az ázsiai csapatnak semmi sem sikerült ezen a tornán, a végső rangsorban csak egy gárdát, a szintén erről a kontinensről érkező Szaúd-Arábiát előz meg, ami csalódást keltő. Pedig a látottak alapján elmondható: az együttesben ennyi volt, nem több. Costa Rica és Brazília sokkal nagyobb különbséggel is megverhette volna Fan Cse-jiéket, Törökország pedig éppen annyit rúgott nekik, amennyire szüksége volt a továbblépéshez.Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a kínai média sokakat alaposan félrevezetett. Sztárokról, győzelmekről írt, most pedig kesereg az elszalasztott álmok miatt. Pedig azt sem ártott volna figyelembe vennie, hogy Kína jelentős részben annak köszönheti a kijutást, hogy a kontinens két talán legerősebb csapata, Japán és Dél-Korea rendezőként mentesült a selejtezők alól.Leginkább Bora Milutonovicsot lehet sajnálni. A világjáró szakember korábban négy vb-n négy csapatot vezetett – Mexikó, Costa Rica, Egyesült Államok, Nigéria – és mindegyikkel túlélte az első csoportkört. "Tényleg befejeztem a kínai csapattal – erősítette meg a lemondásáról szóló híreket újfent a szerb mester. – Nagyon boldog vagyok, hogy itt dolgozhattam, de most nyugalomra van szükségem. Nyugodt körülmények között szeretnék dönteni a jövőmről. Az biztos, hogy ha visszavonulok, akkor meghalok.”
Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Érezhető volt a meccshiányom

Minden más foci
26 perce

Aranyérmes lett a női pisztolycsapatunk

Egyéb egyéni
54 perce

MotoGP: Bezzecchi nyerte az évad első nagydíját Thaiföldön

Egyéb autó-motor
1 órája

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
1 órája

Pusztai László utolérhetetlen volt

Népsport
2 órája

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
2 órája

Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik