Kialakult a sportlövő vb-keret

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
2002.06.12. 22:41
Címkék
Lezajlottak a hazai válogató versenyek, így valamennyi szakágban kialakult az utazó keret a Lahtiban július elsején kezdődő világbajnokságra. Arra az eseményre, amely nemcsak azért fontos, mert csupán négyévenként kap helyet a lövők programjában, hanem mert ott szerezhető a legtöbb kvóta a soron következő olimpiára. A 2004-es athéni játékokra például 64 repülőjegy kel majd el a finn városkában, és remélhetőleg ebből legalább három a mieinknek jut.– Három kvóta, négy-öt érem és negyven pont a célkitűzésünk – mondta Hammerl László szövetségi kapitány. – Harminchét versenyző utazhat Lahtiba, amelyből öten saját költségen vesznek részt a vébén.– Vagyis mondhatjuk, hogy majdnem teljes a keret?– Inkább úgy fogalmaznék, azokat küldjük ki, akik az eddigi eredményeik alapján döntőközelbe kerülhetnek, illetve csapatban a legjobb hatban végezhetnek.– Mely szakágaktól várja a dobogós helyezéseket?– Elsősorban a férfi futócéllövőktől, a férfi puska és pisztoly szakágtól, na és természetesen a koronglövőktől. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többiektől nem, de az idei teljesítmények alapján főleg az előbb említett fegyvernemekben vagyunk esélyesek.– A világbajnokságon tartja soron következő tisztújító közgyűlését a nemzetközi szövetség. Hazai pályázókra is számíthatunk?– Igen, ezúttal hárman próbálkozunk majd: Jenei István a futócél, Kator Miklós az orvosi, jómagam pedig a technikai bizottsági tagságra pályázom.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
6 perce

Női kézi El: három magyartól négy gól a Thüringenben

Kézilabda
15 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Varga Barnabás ismét betalált, három góllal nyert az AEK

Légiósok
37 perce

Asztalitenisz: Szudi Ádám ötödször, Nagy Judit először magyar bajnok egyesben

Egyéb egyéni
43 perce

Kerékpár: Szlovéniában aratta újabb győzelmét az MBH csapata

Kerékpár
59 perce

A Manchester City nyerte meg az angol Ligakupát

Angol labdarúgás
1 órája

Kozák Luca az elődöntőben búcsúzott a toruni vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik