Labdarúgó NB I, 23. forduló
Debreceni VSC
0
Végeredmény
1
Mezőkövesd Zsóry FC

99'
VÉGE

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

98'

NINCS BENT, Szilágyi passzol középről jobbra, hatról Hedlund a jól kilépő Megyeribe lő.

97'

Drazsics a 16-os előtt, de igen körülményes, simán szereli őt Tuboly.

96'

Megyeri indítása... Piscitellié.

95'

Ferenczi bal oldali beadása éppen csak magas az ötösön felugró Dreskovicsnak!

94'

Öt perc a ráadás.

93'

Ó, Szilágyi emel Drazsics elé, akit elegánsan szerel Megyeri!

92'

A Mezőkövesd utolsó a vendégtabellán, és az egyetlen csapat a mezőnyben, amely házon kívül mindössze egyszer tudott nyerni, szeptember 22-én Kecskeméten (2–0). Az idegenbeli mutatója 1–4–6.

91'

A DVSC pontjai közel 70 százalékát zsebelte be otthon, ahol a mérlege 7–1–3, tavasszal mindenféle eredménytípus (győzelem, döntetlen, vereség) egyszer fordult elő eddig a hazai meccsein.

90'

Tuboly egy csel után jobbal 20-ról egy védőbe lő.

89'

A sereghajtó Kövesd az MTK ellen (1–3) második bajnokiját is elvesztette a februárban kinevezett vezetőedzőjével, Milan Milanovicssal, így már 9 forduló óta nyeretlen (3 iksz, 6 vereség). Ez a leghosszabb ilyen negatív sorozat most az NB I-ben. A matyóföldiek életében hasonló legutóbb 2017 őszén fordult elő, amikor egymás után 14 bajnokin voltak képtelenek győzni, a végén mégis sikerült bennmaradniuk.   

88'

 Két vesztes meccs után tudott újra nyerni a Loki a Puskás Akadémia ellen (1–0), így az előző 5 fordulóban közepesen teljesített (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), miközben ezalatt – a KTE-vel egálban – a debreceniek mérkőzésein esett a legkevesebb találat, 12 (6–6-os elosztásban). 

88'

A földön fekvő szélső derékon rúgja az eleső bekket.

87'

ZICCER! Hedlund ad be balról jobbal, Szilágyi hatról a léc fölé fejeli a labdát.

87'

Romancsuk ellöki Hedlundot, majd a sípcsontjára lép. 

86'

Fotók: Kovács Péter

85'
 

 

85'

Dzsudzsák beadását nem éri el Bárány, Domingues igen, de az ötös bal sarkáról a kapus elé sodorja a labdát, kvázi a medencecsontjával.

84'
 

 

84'

Tuboly 11-ről a jobb alsóba fejelné Dzsudzsák jobb oldali beadását, de véd vetődve Piscitelli.

83'

73 százalékban a hazaiaknál a labda, de volt magasabb is ez a szám az előző percekben.

82'

A hivatalos nézőszám: 3364.

81'

Bőle elé passzol, aki ballal 21-ről, picit jobbról a jobb alsó mellé lő.

79'
CSERE

Aljakszandr Karnyicki váltja Csekét, motorcsere.

79'

Szuhodovszki a bal felső mellé lő ballal, 22-ről, középről... centiméterekkel!

77'
Fotó: Kovács Péter

 

76'

Dzsudzsák jó passzára nem a legjobban indul meg Ferenczi, jön Megyeri.

75'
CSERE

Tuboly Máté be, Vajda le. 

73'
CSERE

Szivacski Donát váltja Vajda Sándort.

72'
CSERE

Molnár le, Lucas Hedlund be, szélsőcsere.

71'

Ferenczi bal oldali beadását 12-ről a bal alsó mellé fejeli Bárány, nem is sokkal.

70'

Bőle jobbról remekül ad középre, Drazsics nem lő jobbal, ballal fölöslegesen cselez, majd az elévetődő Baranyiba lő. Hétről.

70'

Helyzet, Molnár bal oldali kornerét hatról Megyeri elé fejeli Pillár.

69'

Vajda B. jobb oldali beadása Piscitellié.

68'

Mindez még Romancsuk fejese után történt, a 16-oson.

 

67
GÓL

BŐLE LUKÁCS HATALMAS GÓLT LŐ, a jobb sarokba talál kissé balról, 18-ról, miután megnyerte a párharcot Bódi ellen. Megyeri vetődött, de csak beleért a labdába. 0–1!

67'

Molnár bal oldali kornere Romancsuké.

67'

Vajda S. bal oldali beadását Drazsics ballal a jobb alsó mellé vágja 17-ről, középről.

66'
CSERE

Dzsudzsák Balázs váltja Bódit.

66'
CSERE

Christian Manrique be, Ojediran le.

66'

Debrecenben 10 bajnoki találkozójuk volt már, és bár a mezőkövesdiek csak egyszer úszták meg kapott gól nélkül, itt is hasonlóan teljesítettek: 2 iksz mellett a DVSC és a matyóföldi gárda is egyaránt 4-szer tudott nyerni. A gólokat tekintve a borsodiak állnak jobban (14–12).  

65'
CSERE

Batai helyett Bárány Donát. Ékcsere.

65'
CSERE

Szilágyi Szabolcs be, Szolgai lett, karmester helyett támadó.

64'

Vajda az új csk.

63'
CSERE

Bőle Lukács váltja Cserit, szélsőcsere.

62'

Jönnek a cserék a vendégeknél is.

61'
CSERE

Brandon Domingues be, Loncsar le, szűrő helyett szélső.

61'

Loncsar bakija után Vajda Botond ziccerben, mert Cseke és Lukic egymásra vár, Szuhodovszki passzol, az ötös jobb sarkáról Vajda meg hat méterrel elvéti a bal, azaz a rövid alsó sarkot.

60'

A szép futballt és a harcolást már nem remélik?

Fotó: Kovács Péter

 

59'

Jön a hazai tábortól az Ébresztő! c. kórus.

57'

Cseke 22-ről, jobbal a bal felső fölé lő. Nem is sokkal.

56'

Lukic egy méterre állt tőle.

55'

Ó... Szuhodovszki remek passzát átveszi az ötös bal sarkán Loncsar, majd elesik... 

54'

Ferenczi bal oldali, ballábas beadását kifejeli a hosszú oldalon Vajda S.

53'

Legutóbb több mint 5 éve, 2018 novemberében ikszeltek (2–2), azóta mindkét csapat 6-szor diadalmaskodott. Ebben a bajnokságban mindkét gárda hozta a hazai meccsét, a Loki 3–1-re, a kövesdiek 2–1-re.

51'

Ojedira passzát a 16-os előteréből jobbal a kapu elé rúgja Loncsar.

50'

Lonar passzol Vajdához, a ballábas beadása Pilláré. Nagyon nyomnak a hazaiak.

48'

A hazai Vajda kicselezi névrokonát, de a beadása Cserié.

47'
Második félidő

FOLYTATJUK!

46'

62 százalékban volt a hazaiaké a labda, 9-szer lőttek kapura, 2-szer annak a felületére, a másik oldalon ez az arány 3/0.

46'

A DVSC a legutóbbi bajnokiját megnyerte, sorozatban harmadszor is otthon, a Nagyerdei Arénában játszik. Szeptember 30. óta ott csak a Ferencváros ellen veszített, ugyanakkor idén eddig csupán a Puskás Akadémia ellen nyert. A Mezőkövesd november 25. óta nyeretlen az élvonalban, idegenben viszont a legutóbbi négy meccséből csak az MTK ellenit veszítette el (mlsz.hu).

46'

E párharc legjobb góllövői:
Sztefan Drazsics 5
Dino Besirovic 3
Rezes László 2
Oláh Lóránt 2
Dudu 2

46'

EGYELŐRE NEM SIKERÜLT csodát tennie Mezőkövesden Milan Milanovicsnak. Márpedig ha a borsodi együttes a következő idényben is az első osztályban akar szerepelni, gyorsan el kellene kezdenie a pontgyűjtést. Jó esély kínálkozik rá a szerdai, éjszakába nyúló MK-csata miatt vélhetően elcsigázott DVSC otthonában. BERECZKY Attila a mérkőzés előtt.

45
Szünet

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44

Egy perc a ráadás.

44

Bódi, előtte Vajda nem lő a 16-osról, bosszankodnak a hazai drukkerek.

44'

Pillár összehoz egy kornert, Szuhodovszki beadása a kapusé.

43'

Megyeri megelőzi Cserit a 16-os előtt.

43'

FÖLÉ! Molnár jobb oldali beadását Cseri a jobb oldali, azaz a túloldali kapufa elől okosan középre fejeli, ahonnan két lépésről Drazsics a léc fölé talál, szintén fejjel.

42'

Ojediran távoli lövése távolról sem jó.

41'

Vajda Sándor szereli a jobbon felfutó Vajda Botondot.

40'

Mezőnyharc.

40

Loncsar 26-ról jobbal a bal alsó felé lő, vetődve véd Piscitelli.

40

Ferenczi bal oldali beadása elsuhan a bal, azaz a túlsó sarok előtt Ojedira fölött és Dreskovics előtt is.

40

A következőt nem sokkal fejeli két lépésről a léc fölé Lukic! 

40

Bódi kornere rossz.

40'

Bódi passzát ballal a jobb felső fölé vágja Szuhodovszki kissé balról, 20-ról, de közbelépett Brtan.

38'

Dreskovics elegánsan szereli Cserit az ötösön Ojediran bakija után.

37'

Szuhodovszki jó passzát Loncsar rosszul adja középre.

36'

Vajda nem lő Ojediran passza után 16-ról, de cselez inkább, majd rossz a passz Baranyainak. 

35'

Bár az MTK ellen volt egy gólpassza is, de 3–1-re kikaptak.

34'

Ezzel együtt az utóbbi 10 bajnokiján csak egyszer volt eredményes!

33'

Drazsics: 23 meccs az idényben, 9 góllal és 3 gólpasszal.

32'

Szolgai passzát Cseri Drazsics elé tolja, de jön a 16-osra vetődve Megyeri.

29'

Vajda kissé jobbról, ballal 10-ről Brtanba lő, a labda az oldalhálóba pattan.

28'

Bódi beadása a kapusé.

27'

Ferenczi beadása Lukicé.

26'

10 légiós a vendégeknél is.

25'

Cseri beadását Cseke Drazsics elé fejelnél, de hatról Baranyai a kapusához fejeli a labdát.

25'

61 százalékban a hazaiaknál a labda eddig.

24'

A hazai keretben és stábban 10 a légiós.

24'

Ápolás a pályán.

23'

Ojediran szereli Drazsicsot a 16-oson, majd felrúgja Kojnok visszapassza után az éket.

23'

Kojnok odalép Batainak, ápolni kell a 19 éves éket, aki először kezd az NB I-ben.

21'

Folytatjuk.

21'

Az első mai helyzet.

20'

Szuhodovszki jobb oldali, lapos beadását kirúgja becsúszva az ötösről Lukic, a szélső ismét bead, a rövid oldali kapufa előtt álló Batai jobbal egy lépésről a kapusba pörgeti a labdát. Éles szögből.

16'

Ojediran odalép a 16-os előtt Szolgainak.

16'

Bódi bal oldali beadása elsuhan a bal sarok és az érkező Batai mellett.

15'

Pillár  megindul, Molnár vált Drazsiccsal, aki a 16-os bal sarkáról jobbal a léc fölé lő.

15'
Sárga lap

Andrej Lukic reklamál, sárga lap, korábban hatalmasat rúgott Szuhodovszkiba.

14'

Brtan akasztja a meginduló Ferenczit.

10'

Szuhodovszki bal oldali beadása Pilláré.

7'

Ferenczi bal oldali beadását Bódi csuka mozdulattal kapura fejeli hatról, balról, közbelép Lukic, a lecsorgó meg Piscitellié.

5'

Molnár bal oldali szögletét a rövid oldali ötössarokról a léc fölé fejeli Pillár.

4'

Molnár passzol Cserihez, aki most balról ad be, laposan, Ojediran ment becsúszva az ötösön Drazsics elől.

3'

Cseke jobb oldali beadása Megyerié.

1'

A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek tiszta fehérben.

Meccs indítása

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

A hazaiaktól Kusnyír (térdműtét után), Pellumbi, Úlfarsson (mindkettő combizomhúzódás) és Oliveira sérült, a vendégektől Nagy G., Gomis, Szalai, Beriasvili (bokaszalag-húzódás) és Illés B. (térdműtét után) maródi.

Eltiltott nincs.

JÖTTEK-MENTEK!
A Debrecentől a Mezőkövesdhez:
2023, Kocs-Washburn Erik, kölcsönbe
2022, Baranyai Nimród, kölcsönbe
2019, Takács Tamás
2016, Sós Bence, kölcsönbe
2015, Szilvási Péter, k.
2015, Sós Bence, k.
2014, Balajti Ádám, k.
2013, Balajti Ádám, k.
2012, Bényei Balázs, k.
2012, Sigér Dávid, k.
2005, Bartuska József, ingyen

 

Egy kis örökmérleg! Ez lesz a 23. találkozójuk az élvonalban, eddig teljesen kiegyenlített az örökmérleg, mindkét csapat 9-szer győzött, 4-szer döntetlenre végeztek. A gólkülönbség 30–27 a vendég kövesdiek javára.

Baranyai Nimród Kusnyír Erik súlyos sérülése miatt került be a DVSC kezdőcsapatába, de a saját nevelésű védő áll a kihívások elé. MEGKAPTA A LEHETŐSÉGET. Kusnyír Erik keresztszalag-szakadás miatt hosszú időre kidőlt a debreceni védelem jobb oldaláról, így Baranyai Nimród játszott a helyén az utóbbi időszakban. A húszéves védő a legutóbbi öt tétmérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet, a szombati, Mezőkövesd elleni bajnokin is az első perctől ott lesz a pályán.

„Mindenképpen azzal szeretném kezdeni, hogy mihamarabbi felépülést kívánok Eriknek – mondta lapunknak a Debrecen saját nevelésű hátvédje. – A sérülése miatt kaptam lehetőséget, és úgy érzem, jó teljesítményt nyújtottam az eddigi meccseken. Nagyon jól érzem magam, állok a kihívások elé. Hogy hosszú távon a kezdőcsapat tagja lehetek? Ez még a jövő zenéje, a lényeg az, hogy hétről hétre jó játékkal segítsem a Debrecent. A feladat adva van, élnem kell a lehetőséggel.”

A DVSC szerda este hazai pályán szenvedett vereséget tizenegyespárbajban a Ferencvárostól, így búcsúzott a Mol Magyar Kupától. A Loki szombaton a bajnokságban javíthat, szintén hazai pályán fogadja a Mezőkövesdet. Míg a DVSC a nemzetközi kupaindulásért harcol, a kieső helyen álló Mezőkövesdnek a bennmaradás a célja.

„Nehéz bármit is mondani, százhúsz perc küzdés után elképesztően rossz érzés kiesni a kupából… Azonban már a Ferencváros elleni meccs másnapjától a Mezőkövesd elleni mérkőzésre koncentráltunk, nehéz összecsapás vár ránk, ugyanis ellenfelünk az NB I-ben maradásért küzd. Mivel nem olyan régen nevezték ki az új vezetőedzőt, fogalmam sincs, mit várjak a kövesdiektől, nem tudom, mit játszanak. Látva a legutóbbi mérkőzésüket, bátran letámadtak, kíváncsi vagyok, hogy ellenünk is ebben a felfogásban lépnek-e pályára. Nekünk csak magunkkal kell foglalkozunk, a lényeg, hogy otthon tartsuk a három pontot.” 

Baranyai Nimród 2023 tavaszát kölcsönben Mezőkövesden töltötte, és három bajnokin lépett pályára, a Kisvárda (1–1), a KTE (1–0) és a Paks (6–1) ellen. „Gyorsan eltelt az a fél év, jó volt új játékosokat, új öltözőt megismerni. Játékpercek szempontjából nem volt sikeres időszak, azonban a mezőkövesdi  hónapokból is a pozitívumokat próbáltam megőrizni és továbbvinni. Volt kövesdi társaim közül egyedül Cseri Tamással szoktam néha beszélgetni.”