Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”

Vágólapra másolva!
2009.09.09. 07:19
Címkék
Túltették magukat a svédek elleni 2–1-es vereségen – állítja Erwin Koeman. A szövetségi kapitánnyal egy nappal a portugálok elleni világbajnoki selejtező előtt beszélgetett a Nemzeti Sport munkatársa a telki edzőközpont egyik különtermében, ahol a holland szakember bevallotta: az egy pont kevés a Dél-Afrika felé vezető úton.

A kapitány kiadta a jelszót: győzelemre kell játszani (fotó: Németh Ferenc)
A kapitány kiadta a jelszót: győzelemre kell játszani (fotó: Németh Ferenc)

 

– Vágjunk bele: nem kellett volna még egy csatárt behívni a keretbe?
– Nem – vágta rá a tőle megszokott határozottsággal a székében hátradőlve Erwin Koeman. – Tudom, hogy sokan kritizálnak emiatt, de higgye el, nem érdekel. Torghelle Sándornak már a svédek elleni meccs előtt elmondtam, hogy úgy ítélem meg: két ilyen szintű mérkőzést egyelőre nem lenne képes végigjátszani, és közöltem vele, hogy a másodikon szánok neki kulcsszerepet.

– Ön szerint jó nekünk, hogy a portugálok győzelmi kényszer alatt futballoznak Budapesten?
– Ennek nincs túl nagy jelentősége. A portugáloknak a vérükben van a támadás, így is, úgy is győzelemre játszanának – ha csupán döntetlenért kellene idejönniük, akkor sem hazudtolnák meg magukat, aligha ásnák be magukat a tizenhatosuk előterébe. A rájuk nehezedő nyomás persze valamelyest segíthet nekünk. De nem szabad elfelejteni: ha a képességeket vesszük figyelembe, a portugálok magasan kiemelkednek a csoportból. Sőt továbbmegyek: technikailag a legjobbak Európában. Igazából nem is értem, hogyan szórhattak el az eddigi meccseken ennyi pontot. Tíz pontjuk van, ez is mutatja, valami azért nincs rendben velük.

– Sikerült kiderítenie, mi lehet az?
– Hiába vannak világklasszis támadóik, nem megy nekik a góllövés. Láttam a legutóbbi, dánok elleni egy egyes mérkőzésük videofelvételét, és ha azt mondom, hogy a helyzetek alapján minimum négy góllal kellett volna győzniük, még visszafogottan fogalmaztam. Hét meccs után még mindig három ponttal mögöttünk vannak, azaz úgy is megközelíthetjük: a csoport második helyén álló magyar válogatott fogadja a negyedik portugált. A svédek elleni vereséget megelőzően sorozatban négy selejtezőt nyertünk meg, a mostani találkozó előtt a második helyen állunk, és még versenyben vagyunk a továbbjutásért – mindez önbizalmat kell hogy adjon a labdarúgóknak.

– Nem valószínű, hogy Cristiano Ronaldo önbizalomhiánnyal küszködik majd a Puskás Ferenc Stadionban. Kap külön őrzőt?
– Butaság lenne külön védőt ráállítani. Szakmailag kivitelezhetetlen vállalkozás lenne. A portugálok világklasszisa szabad szerepkörben futballozik a válogatottban, játéka ezért nem korlátozódik csupán egy posztra, befutja vagy éppen begyalogolja az egész pályán – éppen milyen kedve van. Aki a közelében lesz, annak figyelnie kell rá, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk: nekünk nemcsak arra kell törekednünk, hogy elrontsuk a portugálok játékát, hanem a megszerzett labdákkal kezdenünk is kell valamit. Ne feledjük, szerda este gólt kell rúgnunk.

– Nem is lenne elégedett az egy ponttal?
– A döntetlen a bombaerős portugál válogatott ellen rendkívül jó eredmény lenne tőlünk, de mostani helyzetünkben az az egy pont nekünk már kevés...

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN!

A találkozóról élő, szöveges közvetítést olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA VB-SELEJTEZŐ
 
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

 

MAGYARORSZÁG: Babos Gábor (24/–29) – Bodnár László (39/0), Gyepes Gábor (24/1), Juhász Roland (46/5), Halmosi Péter (27/0) – Vadócz Krisztián (22/2), Dárdai Pál (59/5) – Huszti Szabolcs (43/7), Buzsáky Ákos (14/1), Dzsudzsák Balázs (20/1) – Torghelle Sándor (35/11)
Szövetségi kapitány: Erwin Koeman

PORTUGÁLIA: Eduardo dos Reis Carvalho (2/–1) – José Bosingwa (20/0), Ricardo Carvalho (55/4), Pepe (20/1), Bruno Alves (22/3) – Simao Sabrosa (72/18), Tiago Mendes (45/1), Deco (66/5), Raul Meireles (25/1) – Liédson (1/1), Cristiano Ronaldo (66/22)
Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz

AZ 1. CSOPORT MENETRENDJE
2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. – öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90+3.)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45., Duro 83., Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia 0–0
2009.03.28. Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
2009.03.28. Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.03.28. Portugália–Svédország 0–0
2009.04.01. Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász 94.)
2009.04.01. Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
2009.06.06. Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.)
2009.06.06. Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
2009.06.10. Svédország–Málta 4–0 (Källström 22., Majstorovic 52., Ibrahimovic 56., M. Berg 58.)
2009.09.05. Dánia–Portugália 1–1 (Bendtner 42., ill. Liédson 87.)
2009.09.05. Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 7 5 2 14–3 +11  17
2. Magyarország 7 4 1 2 9–4 +5  13
3. Svédország 7 3 3 1 8–3 +5  12
4. Portugália 7 2 4 1 9–5 +4  10
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4  6
6. Málta 8 1 7 0–21 –21  1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik