Eb 2024: „Bulgáriában senki sem akar most a futballról beszélni”

Pór Károly (Szófia)Pór Károly (Szófia)
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 15:27
null
Nem túl bizakodóak a bolgárok a csütörtöki meccs előtt (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Bulgária–Magyarország Eb-selejtező előtt a helyi viszonyokról, a bolgár labdarúgás elmúlt években látott hanyatlásáról a több lapnak és televíziós szakértőként is dolgozó kollégánkkal, Teodor Boriszovval beszélgettünk.

 

– Kezdjük a beszélgetést a futballszakmával: három évvel ezelőtt, a magyar válogatott ugyan három-egyes győzelmet aratott Eb-pótselejtezőn Szófiában, de közel sem mutatkozott akkora különbség a két csapat között, mint idén tavasszal Budapesten, a három-nullás meccsen. Mi történt három év alatt?
– Amikor, az azóta leváltott Mladen Krsztajics tavaly átvette a válogatott irányítását, a szövetség azt kommunikálta, hogy egy fiatalokból álló csapatot építünk, amely öt éven belül lehet versenyképes és harcolhat reális eséllyel a vb- és Eb-részvételért – nyilatkozta a Nemzeti Sport kérdésére bolgár kollégánk, Teodor Boriszov. Több mint harminc játékost próbáltunk ki az elmúlt időszakban, voltak köztük honosított labdarúgók is, de a projekt eredménytelenség miatt gyorsan véget ért. Voltak meccseink, mint a Szerbia elleni hazai vagy a Montenegróval szembeni idegenbeli találkozó, amikor szerencsénk sem volt, de összességében kijelenthető, hogy hiányoznak azok a klasszisok, akik képesek lennének változtatni a válogatott teljesítményén.

– Ennek vajon mi az oka? Hiszen az 1990-es években, Hriszto Sztoicskovék, majd a 2000-es években Dimitar Berbatovék időszakában jó néhány topligás labdarúgója volt Bulgáriának, a jelenlegi keretben viszont egy sincs.
– Ez sok összetevős probléma. Ebben része van például a klubok rossz menedzsmentjének, hogy nincs türelem a fiatal játékosokkal szemben, így nem tud kinőni egy ígéretes, új generáció. A sportág fejlesztésének fő felelőse természetesen a labdarúgó-szövetség, de a hanyatlásért nemcsak a szövetség okolható. A Ludogorec és talán a CSZKA kivételével nincs hosszú távú koncepciója a csapatoknak, csak az a céljuk, hogy az adott idényt valahogy túléljék.

Teodor Boriszov
Teodor Boriszov

– Ha már a klubokat említi, azért most már a Ludogorec sem tűnik annyira erősnek, mint amikor a Bajnokok Ligájában szerepelt…
– Látható visszaesés, de azért még mindig képes legyőzni olyan csapatokat, mint az Ajax vagy a Fenerbahce (a holland csapattal szemben ugyan kiesett, de az El-selejtezőben idegenben 1–0-ra megverte, a török kupagyőztest pedig az Ekl-ben otthon 2–0-ra győzte le). A klubnál megváltozott a futballisták kiválasztásának folyamata, már nem saját megfigyelők révén, hanem menedzseri és egyéb ajánlások alapján választanak játékosokat. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az előző idényben a CSZKA kis híján megtörte a Ludogorec 2012 óta tartó bajnoki hegemóniáját, csak a szófiaiak az utolsó két fordulóban kihagytak két tizenegyest, ami döntőnek bizonyult.

– Mi várható a legutóbbi, litvánok elleni vereség után kinevezett új szövetségi kapitánytól, Ilian Ilievtől? Szolgált-e meglepetéssel az első kerete kihirdetésekor?
Most először fordult elő a bolgár válogatott történetében, hogy az aktuális kapitány a saját fiának is meghívót küldött. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy ifjabb Ilian Iliev meg is érdemelte a lehetőséget. Visszatér a keretbe az MLS-ben szereplő Filip Krasztev és lesz játékosunk az orosz élvonalból is (Szvetoszlav Kovacsev, Ahmet Groznij – a szerk.). Iliev jó szakember hírében áll, köszönhetően annak, ahogy felépítette a Cserno Morec játékát, melynél nagyszerű elegyet alkotnak a minőségi légiósok és a hazai fiatalok. Kérdés, hogy neki hogyan sikerül összeegyeztetnie, hogy egyszerre irányítja a válogatottat és a Cserno Morecet is. Korábban voltak már próbálkozások, amikor klubedzők dolgoztak a válogatottnál is, de Hriszto Bonev és Sztanimir Sztoilov is nehezen tudta összeegyeztetni a két feladatot.

– Pláne egy ilyen helyzetben nem lesz könnyű dolga, amikor a szurkolók tüntetnek és nem állnak sorban a városvezetők sem, hogy vendégül láthassák a nemzeti csapatot…
– Ez valóban igen kényes szituáció. Az az igazság, hogy Bulgáriában senki sem akar most a futballról beszélni, a szurkolók tiltakoznak a szövetség ellen, Plovdivban pedig a napokban megválasztott új polgármester legelső döntése az volt, hogy visszalépett a Bulgária–Magyarország mérkőzés megrendezésétől, melyről még az előző városvezetés állapodott meg a szövetséggel. Jelenleg ugyanis nem tesz jót egy politikus megítélésének, ha bármilyen ügyben együttműködik a labdarúgó-szövetség vezetőivel. Ettől függetlenül a klubokat persze támogatják a helyi önkormányzatok és a korábbi elnök, Bojko Boriszov idejében arra is volt példa, hogy úgy vehettek részt cégek állami vagy önkormányzati beruházásokban kivitelezőként, hogy szponzori szerződést kötöttek valamely futballklubbal, de ez nem példa nélküli Európában. A Nemzetek Ligájának köszönhetően egyébként akár még a pótselejtezőre is lehetne esélye a válogatottunknak, bár a Gibraltár elleni tavalyi döntetlen miatt ennek kicsi a valószínűsége, de az az igazság, hogy jelen helyzetben nincs is keresnivalónk az Európa-bajnokságon. Amikor legutóbb Eb-n játszottunk (2004-ben – a szerk.), három vereséggel, egy szerzett és kilenc kapott góllal fejeztük be a szereplésünket, pedig akkor olyan játékosaink voltak, mint Dimitar Berbatov vagy Sztilijan Petrov. Most messze vagyunk ettől…

A BOLGÁR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Daniel Naumov (CSZKA 1948), Ivan Gyulgerov (Cserno More), Dimitar Mitov (St. Johnstone – Skócia)
VÉDŐK: Viktor Popov (Cserno More), Ivan Turicov (CSZKA Szófia), Valentin Antov (Cremonese – Olaszország), Aleksz Petkov (Slask – Lengyelország), Szimeon Petrov (CSZKA 1948), Krisztian Dimitrov (Levszki Szófia), Zsivko Atanaszov (Cserno More), Anton Negyalkov (Ludogorec), Angel Ljaszkov (Lokomotiv Plovdiv)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Ilija Gruev (Leeds United – Anglia), Ivajlo Csocsev (CSZKA 1948), Andrian Kraev (Levszki Szófia), Filip Krasztev (Los Angeles FC – Egyesült Államok), Hriszto Ivanov (Lokomotiv Plovdiv), Szvetoszlav Kovacsev (Ahmat Groznij – Oroszország), Sztaniszlav Ivanov (Arda), Dominik Jankov (Ludogorec), Ilian Iliev (Kifiszia – Görögország)
TÁMADÓK: Kiril Deszpodov (PAOK – Görögország), Georgi Ruszev (CSZKA 1948), Martin Mincsev (Rizespor – Törökország), Preszlav Borukov (Arda), Szpasz Delev (Ludogorec), Alekszandar Kolev (Krumovgrad)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Ilian Iliev

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

EB 2024, SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
November 16., csütörtök

18.00: Bulgária–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Montenegró–Litvánia, Podgorica (Tv: Match4)
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
15.00: MAGYARORSZÁG–Montenegró, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00:
Szerbia–Bulgária, Leskovac
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11– 4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13– 7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6– 8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik