Egy újabb álommal kevesebb

A nézőtéren eladdig a feszült várakozás percei telnek, a lengyelek közben hangolnak, a piros-fehér-zöld zászlót lengető drukkerek meg azon elmélkednek, hogy a svédek legyőzik-e a letteket. "Biztos, hogy legyőzik” – mondja az egyik. "Remélem is” – mondja a másik, aztán zsebébe nyúl, és újabb nikotinrudacskát kotor elő.
Máris felcsendül a lengyel himnusz, a vendégszektorban görögtüzek gyúlnak, petárdák robbannak. Na, de amikor a kapu mögötti drukkerek magasba emelt zászlókkal rákezdenek, mély, ám csodás hangon felzúdul torkukból az "Isten áldd meg a magyart…”, a kellemes idő ellenére hideg futkos az ember pulóvere alatt. Mejuto Gonzalez sípjába fúj, s utána csak azt hallani: "Ria, Ria, Hungária”.
"Jó a szöglet!” – így az egyik, "Gyere, Dragóner!” – kiáltja a másik.
Néhány perccel később Lipcsei Péter szökteti Böőr Zoltánt a jobb oldalon, "…ez igen” – harsan a lelátón, ahol egyébként minden férfi szövetségi kapitánynak érzi magát: "Hűha, elcsesztük a tolódást”; "Juhár, jobban kimehetnél a szélre”; "Ez az, agresszívan le kell támadni őket, nem szabad betojni”. Ahogy kimondja a szakértő, hogy "…Úristen, ilyen helyezkedést!”, Andrzej Niedzielan kap indítást ("Hú, de nagy baj van!”), a támadó már a 16-osnál, ("Gabikám most az egyszer…”) – máris 0–1… A lengyelek vezetnek, a legszolidabb megnyilvánulást sem idéznénk…
A lengyelek hajtogatják "Polska, Polska!”, a magyarok lehorgasztott fejjel ülnek, a lábukat nézik a meccs helyett. Érthető…
Percek telnek a szótlanságban.
Bódog Tamás indítja Böőr Zolit, a labda hosszúnak tűnik, mégsem megy ki. Böőr áll, nem tudja, induljon vagy ne induljon érte. "Küzgyé má, hogy akarunk így nyerni?!” – ordítja torkaszakadtából a tizenéves kisdobos (most éppenséggel térdét veri hangszere helyett).
Tehetetlenségében enyhén ittas fiatalember a szektor rácsát rázza, mind többször kerülnek elő az öngyújtók, ám megnyugvást a cigaretta sem hoz.
"Két fejjel magassabbak nálunk, minek ez az ívelgetés” – szomorkodik két tökmag között valaki, társa pedig megállapítja, eltelt fél óra, egyetlen normális akció nélkül.
Szabics Imre kapufájánál aztán mindenki a fejét fogja ("A francba, szerencsénk sincs!”), öt perccel később ugyanez a reakció, miután – elhamarkodottan – gólt kiáltva talpra ugrik minden magyar a stadionban. A félidő utolsó perceiben mindenki azért fohászkodik, hogy még ebben a játékrészben kiegyenlítsünk.
Noha ez nem sikerül, a fordulást követően Szabics villan, a bánatunk meg elillan. Fiatalok, idősek a kordont rázzák, és azt kiáltják: "Csak azért is legyőzünk benneteket!”
Vagy mégsem? A 63. percben újra vezetéshez jutnak a lengyelek. Elkeseredett tömeg ül mozdulatlanul, az optimistább drukkerek még megpróbálkoznak egy-egy "szurkoljatok”-kal, de a lengyelek hangján kívül mást nemigen hallani.
"Nagyon jól helyezkednek különben”– szól az érvelés a gyengébb teljesítményre.
"Már másodszorra!” – üvöltik egyöntetűen a szomorúak, amikor Jerzy Dudek kirohan kapujából, a felszabadítási kísérlet után a labda meg a háló felé vánszorog. Csakhogy a rivális újra ment a gólvonalról… Már csak tíz perc van hátra ("Nem, nem és nem, semmi nem jön össze”).
Nem sokkal a lefújás előtt többen elindulnak haza…
Ez van, vége. Egy újabb álommal kevesebb. A kijáratnál bajuszos középkorú a pénzét követeli ("Ennyi pénzt, ezért a borzadályért!”), majd magába fordul, megáll és megszólal: "Még mondja valaki, hogy megbűnhődtük a múltat s jövendőt.”