A Kemény-csapat kikapott az amerikaiaktól

Vágólapra másolva!
2012.05.28. 10:10
null
Kásás Tamást (balra) és társait meglepte az amerikaiak hatékony emberelőnyös játéka
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen Newport Beachen 12–9-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. Kemény Dénes együttese a nagyszünetben 7–2-es hátrányban volt.

A magyar férfi vízilabda-válogatott vereséget szenvedett első amerikai meccsén. Mint ismert, Kemény Dénes együttese június 1-jéig az Egyesült Államokban, majd egy hétig Kanadában készül a londoni olimpiára.

A találkozó gyakorlatilag a 2008-as olimpiai döntő „visszavágója" volt. Akkor a magyar csapat 14–10-re nyert, most azonban kikapott.

A Kemény-csapat vereségéért Tony Azevedo tett a legtöbbet: az amerikai klasszis hat gólt lőtt Baksa Lászlónak, illetve Nagy Viktornak. Az amerikaiak előnykihasználása kiváló volt: 16-ból 10-szer betalált a hazai csapat.

„Sajnos betartottuk a szurkolók felé tett ígéretemet, miszerint ennyi felkészülés után még nem fogunk tudni jól játszani. Védekezésben is és támadásban is sokat kell javuljunk, de két hónappal az olimpiai előtt, úgy gondolom, megvan erre minden esélyünk. Mindenképpen megtiszteltetés, hogy egyenes élő adásban országos tévécsatorna adta a meccset, az a csatorna, amely majd az olimpiát is közvetíti az USA-ban″ – mondta Kemény Dénes a vlv.hu-nak, utalva arra, hogy az NBC Sports élőben közvetítette a találkozót.

Keddre virradóra Horvátországgal játszik a magyar férfiválogatott.

EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 12–9

 

 

 

 

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
USA–Magyarország 12–9 (5–2, 2–0, 3–3, 2–4)
Newport Beach
USA: Moses – Varellas 2, Hudnut, Powers 2, A. Wright, Alexander, Beaubien 1, T. Azevedo 6, Bailey, Hutten 1, J. Smith, C. Lapin, Mann, Buckner. Szövetségi kapitány: Terry Schröder
Magyarország: Nagy V. – Katonás, Madaras, Varga Dániel, Kásás 1, Hosnyánszky, Kiss G. 2, Kis G., Varga Dénes, Biros 2, Steinmetz Á., Hárai, Varga T. 2, Vámos 2, Baksa. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól – emberelőnyből: 10/16, ill. 5/12

 

Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
4 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
4 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
4 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
5 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
5 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
5 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik