Olimpia: Csonka hatodik lett női sportpisztolyban

2012.08.01. 16:47
null
Csonka Zsófia az első pontszerzőnk Londonban sportlövészetben (Fotó: Szabó Milkós)
Címkék
Csonka Zsófia a hatodik helyen zárta a sportlövészet női sportpisztolyának számát. Az aranyérem a dél-koreai Kim Dzsang Mié lett, aki egy teljes körrel megelőzte a második kínai Csen Jinget.

 

A selejtezőből a 6. helyen a fináléba jutó Csonka első sorozatában 10.2, 10.6, 10.5, 9.6 és 10.4-et lőtt, ami nagyon jó kezdés volt, a második legjobb a mezőnyben. A következőben 10.2, 10.3, 9.8, 9.9 és 10.4 jött, amivel Csonka megelőzte a szerb Zorana Arunovicsot, és feljött a 4. helyre.

CSONKA: A DÖNTŐÉRT JÖTTEM

„Nagyon boldog vagyok ezzel a hatodik helyezéssel, bár a döntőben picit kevés volt az, amit lőttem. Viszont nem akarok elégedetlenkedni, hiszen a döntőért jöttem, és a pontszerzés volt a célom, amit sikerült megvalósítanom. A faluban felkerül a magyar olimpiai dicsőségtáblára a fényképem, úgyhogy tényleg nincs okom keseregni. Ez a fő számom, a világranglistán ebben előrébb vagyok, mint a másikban, amelynek sikertelenül megvívott selejtezője pluszmotivációt adott számomra mára, hogy bejussak a fináléba" – mondta Csonka Zsófia.

A harmadik sorozat ennél sokkal gyengébb lett, a 10.1, 10.1 és 10.5 mellé 9.4 és 8.3 is becsúszott, ami miatt Csonka egészen a hatodik helyre csúszott vissza. Ám a szerb harmadik helyre ugrása megmutatta, hogy semmi sincs veszve. A záró sorozatban azonban hiába lőtt másodikra 10.9-et, sajnos újabb 8-as is akadt (8.2), és végül Csonka maradt a hatodik helyen.

Csonka 2008-ban a 32., négy évvel korábban pedig a 30. helyen végzett a sportpisztolyosok között.

A győzelem a selejtezőből olimpiai rekorddal, 591 ponttal a fináléba jutó dél-koreai Kim Dzsang Mié lett, miután vissza tudta verni a kínai Csen Jing támadását. A bronzérem az ukrán Olena Kosztevicsé lett.

A döntőbe a második helyen bejutó thaiföldi Tanyaporn Prucksakorn teljesen összeomlott a fináléban, és csak 8. helyen végzett 778.4 ponttal.

OLIMPIA 2012
SPORTLÖVÉSZET, NŐI SPORTPISZTOLY
Ob:
Kim Dzsang Mi Dél-Korea
792.4
2.
Csen JingKína
791.4
3.
Olena Kosztevics
Ukrajna
788.6
4.
ArunovicsSzerbia
787.3
5.
MozgaljevaOroszország
786.9
6.
CSONKA ZSÓFIA
Magyarország
784.0
Legfrissebb hírek

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
7 perce

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
28 perce

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
29 perce

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
39 perce

Sok újonc és egy európai a vb-mezőny végén – NS-erősorrend, I. rész

Foci vb 2026
54 perce

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
59 perce

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
59 perce
Ezek is érdekelhetik