Paralimpia 2012: a magyar sportolók fele már volt doppingszűrésen

Vágólapra másolva!
2012.05.09. 12:57
Címkék
Eddig mintegy száz doppingellenőrzésen estek át a londoni paralimpia kvalifikációs versenyeiben részt vevő magyar sportolók.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdai sajtótájékoztatóján – amelyen részt vett Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős helyettes államtitkára – Gömöri Zsolt elnök kifejtette, hogy az érintett fogyatékkal élő sportolók fele már volt szűrésen, de rájuk is vár még kontroll, amelynek összköltségét a NEFMI állja a Magyar Antidopping Csoport (MACS) felé.

„Száztizenkét nappal a paralimpia előtt tizenöt kvótánál tartunk, ez azonban még bővül. Összességében tizenegy-tizennégy úszóval, két cselgáncsozóval, két erőemelővel, két-három asztaliteniszezővel számolunk, ehhez járulhatnak még teniszezők és atléták, utóbbiak Athén után szerepelnek ismét a játékokon” – mondta Gömöri Zsolt, hozzátéve: a 2008-as pekingi seregszemle előtt a magyar lakosság 18 százaléka ismerte a paralimpiát, ez az arány várhatóan javulni fog London után.

Szekeres Pál kitért arra, hogy a paralimpikonok szükség esetén azonnali orvosi ellátásban részesülnek az ország tíz kiemelt egészségügyi központjában.

Az MPB jövő pénteki közgyűlésén fogadja el a londoni csapatnévsort, a nemzetközi bizottság pedig négy nappal később igazolja vissza hivatalosan a kvótákat.

A sajtótájékoztatón az MPB együttműködési megállapodást kötött a Tescóval, amelynek értelmében az üzletlánc vásárlói május 21-től hat héten át 200 forintos kuponok megvásárlásával támogathatják a magyar paralimpikonokat.

A MÁR KVÓTÁVAL RENDELKEZŐ MAGYAR PARALIMPIAI SPORTOLÓK
Berecki Dezső, Csonka András és Pálos Péter asztaliteniszező, Sors Tamás és Vereczkei Zsolt úszó, Gurisatti Gyula és Dávid Krisztina sportlövő, Szabó Nikolett és Papp Gábor cselgáncsozó, Sas Sándor és Szávai Csaba erőemelő, Osváth Richárd, Szekeres Pál, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi vívó

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik