Légiósok: úgy tűnik, a jövőben nem számolnak Korhutékkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.12. 14:38
A napokban beszámoltunk róla: Korhut Mihály valószínűleg távozik az izraeli bajnok Hapoel Beer-Sevától – a legfrissebb helyi sajtóhírek nyomatékosítják ezt, ugyanakkor arról is szólnak, hogy a beharangozott kérő, a Hapoel Haifa elállni látszik a magyar védő szerződtetésétől.

A Sport5 keddi híre szerint a balhátvéd Samuel Scheimann (Hapoel Haifa) minapi szerződtetésével a Hapoel Beer-Seva egyértelművé tette, hogy a jövőben nem számol Korhut Mihállyal.

A cikkíró hozzáteszi: a magyar védővel hírbe hozott Hapoel Haifa sokallja Korhut esetleges szerződtetésének/kölcsönvételének költségeit, és hiába szorgalmazza megszerzését Nir Klinger vezetőedző, a klub habozik konkrét vásárlási ajánlattal jelentkezni, ami kétségeket ébreszt az ügylet létrejöttét illetően.

Eközben a Walla arról ír, hogy a beer-sevai vezetőség kérésére Barak Bakhar vezetőedző a napokban leül Korhuttal és a szintén létszámon felülinek tekintett Isaac Cuencával, hogy világossá tegye számukra: ha ki is akarják tölteni élő szerződésüket, tudniuk kell, játszani nem fognak, mert nem szerepelnek a jövőt illető szakmai tervekben.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
10 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik