Czvitkovics Péter: Felejthető volt a bemutatkozás

2011.07.01. 14:37
null
A középpályás (balra) úgy érzi: a megújulás miatt szüksége volt a váltásra (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Az Európa-liga-indulást célozza meg a következő idényben a belga Kortrijk labdarúgócsapata – soraiban Czvitkovics Péterrel. A huszonnyolc éves, válogatott kerettag középpályás egyelőre csak bízik benne, hogy két év múlva is úgy gondolja, megérte Kortrijkbe szerződnie.

Milyen az összhatás?
– Röviden? Minden a helyén van – nyilatkozta Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak. – A csapattársak, a klub alkalmazottai segítőkészek, a játékosok nemcsak a pályán kívül, azon belül is pontosan tudják, mi a dolguk, az edzések fel vannak építve, akkor is, ha két és fél órán át egy erdőben futunk, erősítünk, amelyhez kialakítottak egy speciális edzőpályát. A stadion hangulatos, a lelátó VIP-részlege üvegezett, mit említsek még? Ennél sokkal többet nem tapasztalhattam az itteni életből és körülményekből, mivel a júniusi válogatott meccsek miatt nekem egy héttel hosszabb volt a pihenőm. Amit viszont láttam, az tetszik. A váltás jó, szükségem van a megújulásra.

Mit tud például az edzőről, Hein Vanhaezebrouckról?
– Helyi ember, és ügyel a részletekre. Két edzőmeccsen küldött pályára alacsonyabb osztályú csapatok ellen. A bemutatkozás felejthető volt, nem ismertem a többieket. A szerdai napom lényegesen jobban sikerült, hét nullára nyertünk, a szünetben kettő nullára vezettünk – két gólpasszom volt.

– Kísérletezik önnel az edző vagy fix helye van?
– A Kortrijk a tízes posztra szerződtetett, négy kettő három egyes rendszerben enyém a harmadik sor középső pozíciója. Pontosabban az lehet, ha bebizonyítom, hogy helyem van a csapatban. Sohasem a játéktudásommal voltak gondok, a szélen is futballozom, ha oda irányítanak, de előbb két követelménynek meg kell felelnem. Először is gyorsan alkalmazkodnom kell a körülményekhez, amibe az is beletartozik, hogy azonnal elkezdek franciául tanulni, és az angolt is finomítom, mert van rajta mit hangolni. A másik kritérium, hogy bírjam a tempót. Mondom ezt úgy, hogy ez a csapat futballozni akar, nem verekedni, járatni akarja a labdát. A belgák fizikailag rendben vannak.

– Mi a cél a bajnokságban? Vagy a tárgyalások során ez nem került szóba?
– Előbb a felsőházi rájátszást kell elérnünk, aztán kiharcolnunk az Európa-liga-indulást.

– Ki a csapattársak közül a legönzetlenebb?
– Mohamed Messoudi, belga srác. Tényleg önzetlen.

– És kivel kell a tízes posztért megverekednie?
– Mohamed Messoudival...

Legfrissebb hírek

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
3 perce

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
15 perce

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
28 perce

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
28 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
1 órája

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik