Olaszország: Koman Vladimir leginkább Németországba igazolna

2011.06.27. 10:16
Címkék
Koman Vladimir, a Sampdoria huszonkét éves magyar válogatott középpályása leginkább Németországban szeretné folytatni pályafutását. A légiós erről a vasnepe.hu-nak nyilatkozott.

„Még egyéves szerződés köt a Sampdoriához, de távozni szeretnék a klubtól – és Olaszországot is elhagynám. Nem tudom, hogy mért van ez, de a Serie A-ban csak elvétve kapnak lehetőséget a fiatalok, én pedig – a fejlődésem érdekében – játszani akarok" – mondta Koman Vladimir a vasnepe.hu-nak.

A magyar válogatott játékos jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy több érdeklődés is történt irányába különböző csapatoktól.

„Puhatolózások történtek Németországból, Spanyolországból és Hollandiából is. Ám konkrét ajánlatig még nem jutottunk el senkivel. Jelenleg Németország felé hajlok, hiszen a Bundesligában nem a kor, hanem a teljesítmény számít, szinte minden csapatnál hemzsegnek a fiatalok" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is játszhat a visszavágón

Európa-konferencialiga
5 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
17 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
38 perce

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
52 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája