Szélesiék klubelnöke a BL-be vágyik

2011.04.19. 14:51
null
Szélesiék elnöke a BL-be vágyik (Fotó: Imago)
Címkék
Szélesi Zoltán és Németh Krisztián csapata, az Olympiakosz Volosz az ötödik helyen zárt a görög első liga alapszakaszában – az újonc a rájátszásban Bajnokok Ligája-indulást érő helyért harcolhat. Kis csapat, merész tervek, telhetetlen elnök – vázolta fel a klub helyzetét Szélesi Zoltán.

– Újoncként zárták nemzetközi kupaindulást érő helyen az első etapot – ez volt az eredeti cél?
– Pontosan. Az elnökünk, Akhilleasz Beosz az idény elején kijelentette, nem érdekli, hogy a csapat a nyáron jutott fel az élvonalba, be kell kerülnünk az első ötbe. Most módosított az elváráson. A Bajnokok Ligája lebeg a szeme előtt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szélesi Zoltán.

– Legendás történetek keringenek róla, a lapok a görög klubfutball talán legbefolyásosabb alakjaként említik, aki nem válogat a módszerekben.
– Két hete az Arisszal játszottunk nagyjából élet-halál meccset, a szaloniki csapattal versenyeztünk az alapszakasz ötödik helyéért. Az egyik argentin srác csereként állt be a hajrában, ziccert hibázott, kettő egyre kikaptunk. Másnap az elnök annyit mondott neki: csomagolhatsz...

– Valóban befér az élvonal legjobb öt együttese közé a Volosz?
– Be, és ezt nem csak a tabella bizonyítja. Az aranyérmes és fix BL-induló Olympiakosz Pireusz mind a két bajnokin legyőzött minket, a többi görög nagyágyú közül viszont a Panathinaikoszt és az AEK-et oda-vissza megvertük, s a PAOK ellen is összejött egy döntetlen. A klub jó futballistákat igazolt – ennél a pontnál kell megemlítenem, hogy az előző edzőnk, Szakisz Ciolisz hihetetlenül nagy és minőségi munkát végzett.

– Jó néhány nemzetközi sportoldal szerint jelenleg is Ciolisz a mesterük.
– Ez is tanulságos történet. Az egyik győztes bajnoki meccsünk után nézetkülönbség alakult ki a tréner és az elnökünk között. Nem volt feloldás, így Ciolisz lemondott. De említhetném Konsztantinosz Kapetanosz esetét is. Jó játékos, a nyáron lejár a szerződése a Volosznál. A feleknek nem sikerült megegyezniük a folytatásról, így Kapetanosz nem edzhet a csapattal, sőt azt is megtiltották neki, hogy a csapattársaival beszéljen.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
24 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
45 perce

Koppenhágában is hátrányban a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
48 perce

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
1 órája

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
1 órája

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája