Mainz: Szalai helye továbbra is biztosnak tűnik a kezdőcsapatban

2010.12.03. 10:19
Címkék
A Mainz magyar válogatott labdarúgója, Szalai Ádám csapata elmúlt hét bajnokiján nem talált be az ellenfelek kapujába, ennek ellenére a Bild szerint biztos helye van Thomas Tuchel kezdőcsapatában a Frankfurt elleni szombati idegenbeli rangadón.

„Der grosse Derby" – így harangozza be a két szomszédvár, a tabellán második helyen álló Mainz és a kilencedik Frankfurt szombati csatáját a német Bild.

A lap beharangozójában kiemeli, hogy a Mainz védelméből Bo Svensson térdsérüléssel bajlódik, de a többiek egészségesek, így nincs miért aggódnia Thomas Tuchel vezetőedzőnek, már csak azért sem, mert a Dortmund után eddig a mainziak kapták a legkevesebb gólt (14-et) a Bundesligában.

A Bild a csatárokra is kitér: a lapnál úgy vélik, Szalai Ádámnak továbbra is biztos helye van a kezdőcsapatban, mellette André Schürrle kaphat lehetőséget. Megjegyzik, csatárposzton is irigylésre méltó helyzetben van Tuchel, ugyanis eddig tíz gólt szereztek a bajnokságban a Mainz csatárcseréi.

Szalai Ádám az elmúlt hét bajnokin nem talált be a kapuba (a bajnokságban ebben az idényben három gólnál tart), ám a jelek szerint bízik benne a szakvezető, aki korábban egy interjúban meg is jegyezte, a magyar támadót nemcsak a góljai minősítik, akkor is hasznára lehet az együttesnek, ha éppen nem talál be a kapuba.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
14 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
21 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
41 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája