Ausztria: nem sürgős a Salzburgnak Bodnár igazolása, tovább egyeztetnek

2010.12.01. 00:26
Címkék
Továbbra sem dőlt el a volt válogatott Bodnár László sorsa az osztrák labdarúgó-bajnokságban szereplő Red Bull Salzburgnál. A bajnokcsapatot ráadásul az idő sem sürgeti, hiszen idén már csak három bajnokit játszanak, utána pedig jön a téli szünet. Dietmar Beiersdorfer sportigazgató a laola1.at oldalnak nyilatkozva elmondta, a hét végén folytatják a tárgyalásokat a játékossal.

„László szabadon igazolható, így együtt tudott készülni a csapattal, majd fizikai teszteken is átesett. A hét végén leülünk, és folytatjuk a tárgyalásokat, de mivel már csak három bajnokit játszunk az idén, nem vagyunk rákényszerülve, hogy gyorsan igazoljunk valakit a csapatba" – nyilatkozta Beiersdorfer, aki nem erősítette meg az oldal azon értesülését, hogy a hosszabb kihagyás miatt gondok lennének Bodnár fizikai állapotával.

Mint ismert, a 31 éves magyar védőt – aki az előző szezon vége óta csapat nélkül van – a súlyos sérülést szenvedő, hónapokra kidőlő Christian Schwegler helyére szerződtetnék a salzburgiak.

Bodnár számára nem lenne ismeretlen a környezet, hiszen 2005 és 2009 között 64 bajnoki mérkőzésen szerepelt az osztrák csapat színeiben. Érdekesség, hogy Christian Schwegler – a svájci válogatott Pirmin Schwegler testvére – 2009-ben éppen Bodnár helyére érkezett a Salzburghoz.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
16 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
24 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
44 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája