– Sima meccs volt?
– Az – bólintott rá Dárdai Pál. – Szinte kocogva nyertünk.
– A szezonban immár negyedszerre. Fájdalom, ön egyszer sem volt a győztes csapat tagja.
– Meglehet, már nem is leszek.
| 296 bajnokit játszott a Herthában |
| 286 élvonalbeli meccsen szerepelt |
| 61 alkalommal volt válogatott |
| 17 gólt szerzett a Bundesligában |
| 13 éve szerződött Berlinbe |
– Tessék?!
Van rá esély, hogy nem játszom többé a Hertha első csapatában.
– Mi történt?
– Az égvilágon semmi. Úgy fest, az én időm lejárt.
– Ez durván hangzik...
Ó, nincs gond. A szezon előtt megbeszéltem Markus Babbel vezetőedzővel, hogy csak vészhelyzet esetén szállok be, akkor, ha gatyába kell rázni a társaságot. A szakember hozzátette, maximálisán elégedett a teljesítményemmel, de eljön az idő, amikor át kell adnunk a helyünket. Az ő szájából mindez hitelesen hangzott, mert mint elmondta, ő is átélte ezt a Stuttgart futballistájaként. Szóval, úgy tűnik, tényleg vége.
– Úgy beszél, mint aki már tudomásul is vette, hogy nem ölti magára azt a mezt, amelyet az előző tizenhárom évben viselt.
– Hozzátartozik a történethez, hogy a lábam sem az igazi már. Legutóbb lassan egy éve, tavaly októberben játszottam végig tétmeccset. Utána ki kellett hagynom hat hónapot, és ez már sok volt. Nem zárható ki, ha bírná a bokám, erősködnék, jelen helyzetben viszont nincs értelme. Hiába ettem a feleségem remek főztjét és ittam a jó magyar vörös borokat, az évek nem múltak el nyomtalanul még felettem sem...
– Ilyenkor szokás felsóhajtani: ez az élet rendje.
Ezt mondom én is. Leszögezem, nincs bennem tüske, úgy érzem, amit kihozhattam a pályafutásomból, kihoztam. Többszörös csúcstartó vagyok: a Hertha színeiben én játszottam a legtöbb Bundesliga-mérkőzésen, valamint nemzetközi kupameccsen, és egy kimutatás szerint velem szerezte a legtöbb bajnoki pontot a csapat. Büszke lehetek rá, amit elértem, főleg, hogy külföldiként, Pécsről indulva jutottam idáig.
– Bizonyára csodás búcsúmeccse lesz.
Azt azért még nem szervezzük... Egyébként sem vagyok az ilyen jellegű találkozók híve, a legjobb szép csendben, angolosan távozni. Ahogy én teszem... Aztán majd meglátjuk, mit szán nekem a sors és a klubvezetés, lehet, hogy a végén mégis összehoznak valamit. Azt is el tudom képzelni, hogy ha már kivívtuk a feljutást, az utolsó bajnokira beszállok.
