NB II: rutinos gólvágót igazolt a Haladás az élvonalból

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 10:45
null
Lencse László (sárgában) a Gyirmót mezét a Haladáséra cserélte (Fotó: Földi Imre)
A Haladás szerződtette Lencse Lászlót, a Gyirmót FC Győr rutinos csatárát – számolt be róla a szombathelyi labdarúgóklub a hivatalos honlapján.

„Új évre Lencse!” – kezdődik a Haladás közleménye. A szombathelyi klub átigazolta Lencse Lászlót, a Gyirmót FC Győr tapasztalt támadóját, aki másfél évre írt alá új együtteséhez.

A 33 esztendős csatárt aligha kell bemutatni a magyar labdarúgás szerelmeseinek: játszott korábban az MTK-ban, a Vidinél, Kecskeméten, a Puskás Akadémiánál és az Újpestben is, míg a Gyirmótnál az elmúlt egy évben futballozott. Előző együttesét a legutóbbi idényben feljutáshoz segítette, 16 másodosztályú bajnokin 11 gólt szerzett tavaly tavasszal, az NB I mostani kiírásában azonban nem talált be. A szombathelyi klub honlapjának összegzése szerint a válogatott kerettagságig is eljutó csatár az élvonalban az eddigi 215 mérkőzésén 68 gólt szerzett, míg az NB II-ben 115 meccsen 62-szer volt eredményes.

„Már a nyáron felvetődött a nevem a Haladásnál, ám akkor még maradtam Gyirmóton – idézi a haladas.hu Lencsét, akit a Vas megyei egylet hosszú tárgyalássorozat végén tudott átigazolni. – Ősszel sajnos kevesebbet játszottam az NB I-ben, most télen azonban újra felmerült a nevem Szombathelyen, és fel is vették velem a kapcsolatot. Jólesett, hogy ragaszkodtak hozzám a Halinál, kitartóak voltak és mindenképpen szerették volna, hogy Szombathelyre szerződjek – ez is sokat nyomott a latba a döntésemben.”

„Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznünk Lencse Lászlót, már karácsony körül megkezdtük a tárgyalásokat vele – nyilatkozta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Nem volt egyszerű, de küzdöttünk érte. Olyan játékost akartunk szerződtetni, aki tudja, milyen az NB II-ben futballozni és sok gólt szerezni. Reméljük, tavasszal nálunk is bizonyítja tudását. Próbálunk még játékosokat igazolni és komoly erősítésekkel elérni a céljainkat.”

A Haladás húsz forduló után a negyedik a másodosztályban, hátránya csak négy pont a második helyezett Vasas mögött.

Legfrissebb hírek

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

A Gyirmót mind a négy hátralévő NB II-es bajnokijára ingyenes lesz a belépés

Labdarúgó NB II
2025.05.01. 08:49

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

NB II: ráadásgóllal győzött a Kisvárda, bombagóllal a Vasas, a Honvéd simán verte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 20:53

Urblík bombagóljával verte a Vasas a Gyirmótot

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 16:58

Négymeccses eltiltás az ellenfelébe durván beleszálló kisvárdainak

Labdarúgó NB II
2025.04.23. 14:58
Ezek is érdekelhetik