Csak helyzetekig jutottak a csapatok Kecskeméten

NYITRAY ANDRÁSNYITRAY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 12:50
null
Katona Bálint (lilában) büntetőt is kiharcolt, mégsem tudott nyerni a KTE (Fotó: Réti Attila)
A labdarúgó NB II 12. fordulójában a játéknap előtt meglepetésre második helyen álló újonc Kecskemét fogadta a Nyíregyházát. A találkozó sok helyzetet, kihagyott büntetőt is hozott, a lefújás után inkább a hazaiak lehettek elégedetlenebbek a döntetlennel. 

LABDARÚGÓ NB II

12. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0–0
Kecskemét, 1200
néző.Vezette:Dolnegó Bálint (Baghy Csaba, Tőkés Róbert)
Kecskemét: Varga B. – Tóth D., Szabó Alex, Rjasko, Belényesi, Hadaró – Katona B. (Szuhodovszki, 82.), Vágó, Nagy K. (Győri B. 82.) – Bartha, Lukács D. (Puskás Z., 75.). Vezetőedző: Szabó István
Nyíregyháza: Fejér – Szokol, Papucsek, Jánvári, Nemes – Vass P. (Pócsik, a szünetben), Paku, Szabó B. – Gresó, Zamostny, Novák Cs. (Márkus,77.). Vezetőedző: Szergej Pacaj

ÖSSZEFOGLALÓ:

A jó formában lévő hazaiak ott folytatták, ahol a válogatott szünet előtt abbahagyták. Rögtön a 3. percben Katona előtt adódott hatalmas sansz, miután Fejér kapus elé ütött egy beadást, de a blokkról lejött a lövése. A 11. percben már Nagy Krisztián ugorhatott ki a védő szorításában, a jobb alsót célozta meg, de Fejér ezt is kipiszkálta. A KTE végig nagy fölényben futballozott, a Nyíregyháza teljesen veszélytelen volt a kapura. A 29. percben Szabó Alex piszkálta kapura Vágó balról érkező beadását, a labda centikkel pattogott el a jobb alsó mellett. A 40. percben Nagy Krisztián szögletét fejelte kapura Tóth Dániel, de megint védett a kapus, majd egy perccel később Papucsek buktatta Katonát, ami után büntető következett. A labda mögé Nagy Krisztián állt oda, de a kitűnő napot kifogó Fejér megfogta a jobbra helyezett lövést.

Fordulás után az 53. percben is fogta Fortuna a vendégek kezét, Lukács, Bartha, majd Katona lövése is lejött a falról, majd Vágó átlövése kicsivel ment a jobb alsó mellé. Az 59. percben Papucsek lőtt estében egy felívelés után öt méterről, ekkor Varga Bence védett bravúrral az első vendég helyzetnél. A 68. percben megint Katona lőhetett 16 méterről, de ez is kicsivel a kapufa mellé ment. A hajrában a nyíregyháziak is veszélyes kontrákat vezettek, de ezeket nem tudták jól lezárni, majd a 88. percben Tóth Dániel fejese is kapu mellé szállt Szuhodovszki szöglete után, így maradt a 0–0, mellyel a Kecskemét hétfőig biztosan a tabella élére állt.

12. FORDULÓ
Október 17.

Kecskemét–Nyíregyháza 0–0
Siófok–Békéscsaba 2–2
Soroksár–Szombathelyi Haladás 1–0
Budaörs–Szentlőrinc 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1
Diósgyőri VTK–Dorog 2–0
Ajka–Tiszakécske 5–1
Pécsi MFC–Budafok 3–1
Szolnok–ETO FC Győr 0–2
Október 18.
20.00: Vasas–III. Kerületi TVE (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE1274120–10+1025
2. Szombathelyi Haladás1274113– 4 +925
3. Vasas FC1172223–11+1223
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1262416–10 +620
5. Diósgyőri VTK1255220–14 +620
6. Nyíregyháza Spartacus1255220–15 +520
7. Dorogi FC1253411–13 –218
8. ETO FC Győr1245319–16 +317
9. Szentlőrinc SE1238115–11 +417
9. BFC Siófok1238115–11 +417
11. FC Ajka1243516–16 015
12. Pécsi MFC1243511–12 –115
13. Szolnoki MÁV FC1143415–18 –315
14. Soroksár SC1243518–23 –515
15. Budafoki MTE1242617–17 014
16. Budaörs1225515–21 –611
17. FC Csákvár1124513–16 –310
18. Békéscsaba 1912 Előre1215615–23 –8 8
19. III. Kerületi TVE1114610–23–13 7
20. Tiszakécske1221012–30–18 2

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Nem született gól, vége a meccsnek. Köszönjük a figyelmet!

91. perc:Jánvári rántja le Barthát, ez is sárga.

90. perc: Bartha sárgul be. Három perc még a hátra lévő idő.

88. perc: Zamostny szabadrúgása veszélytelen.

86. perc: Tóth fejeli mellé Szuhodovszki szögletét.

81. perc: Győri és Szuhodovszki érkezik Katona és Nagy K. helyett.

79. perc: Zamostny fejel mellé egy beadást.

78. perc: Novák helyén Márkus.

75. perc:Puskás jön Lukács helyett.

68. perc: Katona lőhet 16 méterről, jobbal a jobb alsó mellé gurít.

59. perc: Egy felívelés után Papucsek lő estében öt méterről, Varga Bence fölé üti.

53. perc: Rjasko kap sárgát lerántásért.

53. perc: Óriási nyomás a vendég kapun. Előbb Lukács, majd Bartha lövését blokkolják, végül Katona lövését védi a kapus. Az akció Vágó átlövésével zárul, mely szögletre pattan.

Pócsik jön Vass Patrik helyett a vendégeknél.

46. perc: elkezdődött a folytatás.

Több helyzete volt az első félidőben a Kecskemétnek (Fotó: Réti Attila)
Több helyzete volt az első félidőben a Kecskemétnek (Fotó: Réti Attila)

45. perc:a félidőben 0–0 az állás.

42. perc: a tizenegyesből a jobb alsót célozta meg Nagy Krisztián, de Fejér ezt is megfogja.

41. perc: Katona csinál meg egy cselt a tizenhatoson belül, buktatják, büntető.

40. perc: Tóth Dániel fejelt Nagy Krisztián szöglete után, a jobb alsóból kapja ki Fejér. Nagy védés!

31. perc: Majdnem helyzetbe került a Nyíregyháza, de Gresó labdája picivel ment el Vass Patrik lába előtt.

29. perc: Vágó teker középre balról, Szabó Alex piszkálja kapura a labdát, mely kevéssel pattog el a bal alsó mellett.

28. perc: Alapvetően a KTE-nél van többet a labda, többet kezdeményeznek, de jól védekezik a Nyíregyháza.

19. perc: Bartha fejelte mellé Hadaró balról érkező beadását.

11. perc: Nagy Krisztián léphet ki ziccerben, de Fejér védi a bal alsóba tartó lövést.

6. perc: Bartha beadása száll el mindenki előtt.

3. perc: Fejér üt ki egy lapos beadást, majd Katona lőne öt méterről, de belelépnek.

1. perc: a KTE kezdett.

Mindkét csapat jó formában kezdte a szezont, de a Nyíregyháza az utóbbi négy fellépésén hullámvölgybe került, csak két pontot gyűjtöttek. Ezzel együtt ötödikek a vendégek, míg a legutóbb Győrben 1–0-ra nyerő KTE továbbra is második, és már tíz mérkőzés óta veretlen is. Nagy érvágás kecskeméti szempontból, hogy az akkor győztes gólt jegyző Tóth Barna sárga lapok miatt ezúttal nem játszhat.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a remekül rajtoló, jelenleg második helyen álló Kecskemét az ötödik helyezett Nyíregyháza ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik