Vereségével kiesett a Csaba; kikapott, s osztályozót játszik a Szpari, a Szentlőrinc és a Misleny

Vágólapra másolva!
2023.05.21. 19:36
null
A kék mezes Kazincbarcika hazai pályán legyőzte a Szentlőrincet, így az újonc bennmaradt, míg a vendégcsapat osztályozóra kényszerül (Fotó:Kovács Donát/KBSC)<br />
A labdarúgó NB II utolsó, 38. fordulójában a Békéscsaba kikapott Ajkán, és ezzel a Dorog társaságában búcsúzik a másodosztálytól. A Csákvár 2–2-es döntetlent ért el az ETO otthonában, így megmenekült az osztályozótól. Alulmaradt a Nyíregyháza és a Szentlőrinc, ezzel mindketten osztályozóra kényszerülnek, amelyen siófoki veresége miatt a Kozármislenynek is részt kell vennie. A két feljutó, a DVTK és az MTK egyaránt idegenbeli győzelemmel zárta az idényt.

A záró fordulót részletesen beharangozó cikkünket ide kattintva olvashatják el.

LABDARÚGÓ NB II
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ

FC AJKA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1 (2–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, Városi Sportcentrum, 1800 néző. Vezette: Derdák Marcell (Szécsényi István, Máyer Gábor)
AJKA:Horváth D. – Tóth G., Kenderes, Jagodics B., Présinger (Görgényi, 61.) – Vogyicska Bálint (Rabatin, a szünetben), Csizmadia Z. (Tajthy T., 61.), Sejben, Zsolnai R. (Berzsenyi, a szünetben), Doncsecz – Gaál B. (Dragóner F., 73.).Vezetőedző: Jeney Gyula
BÉKÉSCSABA: Póser – Puskás G. (Szalai D., 73.), Albert I., Fazekas L., Bora – Futó (Váradi, 67.), Mikló – Máris (Kóródi, 67.), Horváth P. (Hamed, 58.), Czékus – Ilyés T. (Zádori, 58.).Megbízott vezetőedző:Pásztor József
Gólszerző: Kenderes (1–0) a 9., Zsolnai R. (2–0) a 26., Máris (2–1) a 48. percben
Kiállítva:
Mikló a 90+4. percben
MESTERMÉRLEG
Jeney Gyula: – Nagyot küzdött a Békéscsaba, nekünk pedig feküdt az, hogy az ellenfélnek jönnie és támadnia kellett, így jó néhány helyzet adódott előttünk. Egyszer meginogtunk hátul, amiből szépítettek a vendégek, de azt gondolom, ez benne van, és ennek ellenére jó meccset játszottunk, amelyen kiszolgáltuk a közönségünket.
Pásztor József: – Két tizenegyest nem kaptunk meg, az egyik esetben ráadásul piros lap is járt volna az ajkai játékosnak. Ettől függetlenül jobban futballozott a hazai csapat, de ha az első félidőben emberelőnybe kerülünk, akkor egy teljesen más mérkőzést játszottunk volna. A folytatás kapcsán majd le kell ülni a tulajdonossal, ám az biztos, hogy én már nem szeretnék edzősködni, így nélkülem kell majd a csapatnak visszajutnia a másodosztályba.

ETO FC GYŐR–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr, ETO Park, 1017néző. Vezette: Pillók Ádám (Mohos Milán, Ország Péter)
ETO FC: Ruisz–Kovács K., Urbllík N., Fodor, Bekker – Toma, Vingler (Kiss M., 68.), Tuboly (Huszár, 56.) – Kiss B. (Lacza, a szünetben), Borsos F. (Priskin, 56.), Vitális (Hanzli, 76.). Vezetőedző: Antonio Munoz
CSÁKVÁR: Auerbach –Murka, Koval, Karacs, Körmendi – Mészáros D. (Dulló, 83.), Magyar Zs. (Fejős Á., 61.), Ominger – Torvund (Tamás N., 61.), Vaskó, Gazdag V. (Kocsis D., 61.).Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Magyar Zs. (11-esből, 0–1) a 20., Kovács K. (1–1) a 42., Ominger (1–2) a 64., Hanzli (2–2) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Antonio Munoz:
– Jó kezdés után a tizenegyesből kapott gól megfogta a csapatot. A cserejátékosok jól szálltak be a mérkőzésbe, döntő érdemeik vannak a pontszerzésben.
Tóth Balázs: – A jól játszó Győr ellen kétszer vezettünk, és végül kiharcoltuk a másodosztályban maradást.

TISZAKÉCSKEI LC–BUDAFOKI MTE 1–0 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Szabó Dániel)
TISZAKÉCSKE: Halasi– Balázs B., Csáki R., Végső, Máté Zs. – Erdei C. (Geiger, 62.), Szekér (Kiss N., 9.), Pongrácz (Oláh M., 83.), Vajda B. – Zamostny, Horváth Z. (Vólent, 83.).Vezetőedző: Klausz László
BUDAFOK: Oroszi– Bíró M. (Molnár B., 90.), Horváth O. (Horváth B., 90.), Fótyik, Vaszicsku– Soltész I., Oláh B., Adorján, Kovács D. (Németh M., 54.) – Bakti (Sós M., 54.), Beke P. (Vasvári, 79.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Vólent (1–0) a 87. percben
MESTERMÉRLEG:
Klausz László:
Ezen a mérkőzésen taktikai fegyelmezetlenséget nem követett el a csapat, és a végén sikerült találnunk egy gólt. Úgy gondolom, hogy ez a győzelem a befektetett munka eredménye. Sok helyzetet kidolgoztunk, megérdemelten győztünk.
Mátyus János:– Két nagyon hasonló játékfelfogásban és stílusban futballozó csapat mérkőzött meg a mai napon. Érződött, hogy a hazaiak számára még komoly tétje van a meccsnek, hiszen az NB II-es tagságuk megőrzése volt a cél. Összességében azonban nagyon szép szezont zártunk, amelyre jó visszaemlékezni.

BFC SIÓFOK–HR RENT-KOZÁRMISLENY 1–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, Városi Stadion, 500 néző. Vezette: Berényi Tamás (Baghy Csaba, Vad Anita)
SIÓFOK: Winter – Vágó G., Horváth M., Debreceni Á. – Girsik (Volter, 79.), György N. (Horváth P., 62.), Szakály A., Varjas Z., Varga B. – Dénes (Nyitrai, 62.), Farkas B. (Pataki Z., 90.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke P., Várkonyi, Füredi, Turi – Horváth D. (Kun, a szünetben), Tölgyesi (Nagy E., 76.) – Vogyicska Balázs (Kotroczó, 83.), Kosznovszky, Vajda R. (Daru, a szünetben) – Bartha (Gránicz, a szünetben). Megbízott edző: Takács Lajos
Gólszerző: Farkas B. (1–0) a 7. percben
Kiállítva:Gajág (a kispadról) a 81., Dragan Vukmir (második sárga lap után) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Gratulálok a játékosaimnak az utolsó tíz mérkőzésen aratott hét győzelemhez és három döntetlenhez! Az akarat és a küzdeni tudás diadalmaskodott végül, mert sikerült egy vesztes helyzetből a mostani sikerrel a nyolcadik helyig eljutnunk.
Takács Lajos: – Parázs hangulatú mérkőzést játszottunk, a tét rányomta bélyegét a játék minőségére. Úgy gondolom, a helyzeteink alapján győzelmet érdemeltünk volna.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–SZENTLŐRINC 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kazincbarcika, 800
néző. Vezette: Antal Péter (Sinkovicz Dániel, Nagy Viktor)
KAZINCBARCIKA: Megyeri I Gábor – Szemere B., Lippai T., Heil, Süttő – Csatári (Ádám F., 77.), Nagy J. (Hleba, 76.), Kovács B. (Szabó B., 60.), Székely K. (Székely D., 67.) – Bacsa (Puska, 67.), Pálinkás. Vezetőedző: Csábi József
SZENTLŐRINC: Bese B. – Farkas M. (Kiss-Szemán, 61.), Keresztes B., Tamás L. (Nagy Zs., 61.), Lénárt G. – Havas (Erdélyi, 80.), Kesztyűs M. – Pintér Á., Daróczi (Múcska, 70.), László D. (Rétyi, 70.) – Grumics. Megbízott vezetőedző: Pichler Gábor
Gólszerző: Pálinkás (1–0) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József
: – Sokat dolgoztunk, de meg is lett az eredménye: jobbak voltunk az ellenfelünknél, többet támadtunk, mezőnyfölényben futballoztunk, és igazoltuk, hogy továbbra is helyünk van a második vonalban.
Pichler Gábor: – Sajnos rossz időpontban kaptunk elkerülhető gólt, és ez okozott némi zavart. Csalódottak vagyunk, de maradt esélyünk, hogy osztályozón kiharcoljuk a bennmaradást.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZEGED-CSANÁD GA 1–3 (1–1) –
ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kisvárda, 800 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
NYÍREGYHÁZA: Hegedüs L. – Gál Sz., Baki Á., Gengeliczki (Gresó, a szünetben) – Farkas B., Pekár, Sigér Á. (Kiss Á., 70.), Pataki B., Nagy B. (Csősz, 16.) – Kovácsréti (Szerető, 79.), Novák Cs. (Adamcsek, 79.). Sportigazgató: Fekete Tivadar
SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., Kővári – Szakály D. (Simon Á., 90.), Rácz B. (Rédling, 86.) – Kundrák (Prosser, 90.), Gajdos (Lestyán, 90.), Géresi (Szatmári L., 86.) – Bíró B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Kundrák (0–1) a 20., Novák Cs. (11-esből, 1–1) a 36., Rácz B. (1–2) az 58., Bíró B. (1–3) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Fekete Tivadar
: – A szünet előtt megszerezhettük volna a vezetést, de a Szeged egyéni hibánk után újból előnyhöz jutott, és a végén kontrajátékra berendezkedve eldöntötte a három pont sorsát.
Alekszandar Sztevanovics: – Sikerült győzelemmel zárni a bajnokságot, a Nyíregyházának azt kívánom, maradjon bent a másodosztályban.

SZOMBATHELYI HALADÁS–DVTK 0–2 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely, 1263
néző. Vezette: Bana Gergely (Horváth Zoltán, Kiss Balázs)
HALADÁS: Mursits – Nyíri, Bolla G., Devecseri, Doktorics – Zvekanov, Csilus T. – Csernik (Bosnjak, 73.), Rácz B., Horváth R. (Horváth A., 39.; Katona I., 86.) – Molnár R. Vezetőedző: Michal Hipp
DIÓSGYŐR: Danilovics – Csirmaz, Szatmári (Szűcs K., 82.), Bárdos, Bokros – Bényei Á. (Illés B., 67.), Holdampf, Gera D. (Könyves, 67.), Lőrinczy (Koman, 67.) – Obounet (Medgyes S., 54.), Lukács D. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Gólszerző: Lőrinczy (0–1) a 13., Lukács D. (0–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Michal Hipp
: – Gratulálok a Diósgyőrnek a bajnokság megnyeréséhez. Sajnos megint egyéni hibák miatt veszítettünk. Az akarat megvolt, de kevésnek bizonyult.
Kuznyecov Szergej: – Jól kezdtük a mérkőzést, a második félidőben nyújtott játékkal azonban nem voltam elégedett.

GYIRMÓT FC GYŐR–MTK BUDAPEST 1–2 (0–2) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 972néző.Vezette: Sipos Tamás (Huszár Balázs, Rózsa Dávid)
GYIRMÓT: Rusák–Major M., Csörgő V., Polgár K., Helembai (Nahirnij, 77.) – Kovács Milán (Kovács D., 65.) – Soltész D., Nagy P. (Kicsun, 77.), Madarász, Medgyes Z. – Simon A. (Pethő B., 65.).Vezetőedző: Csertői Aurél
MTK: Csenterics –Varju B., Szépe, Bobál D. – Thiam – Kovács Mátyás, Bognár I. (Kocsis G., 77.), Horváth A. (Mezei Sz., a szünetben), Vadnai D. (Godwords, a szünetben) – Zsóri (Futács, 60.), Barkóczi (Szőke G., 60.).Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Zsóri (11-esből, 0–1) a 32., Barkóczi (0–2) a 42., Medgyes Z. (1–2) a 46. percben MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Rengeteg helyzetet hozott a mérkőzés, és ebből, kis szerencsével, az MTK került ki győztesen.
Horváth Dávid:
– Fontos volt számunkra, hogy két győzelemmel zárjuk a bajnokságot, így pozitívan tudunk felkészülni az NB I-re.

PÉCSI MFC–DOROGI FC 3–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Pécs, PMFC Stadion, 500 néző. Vezette: Molnár Attila (Vörös Dániel, Bertalan Dávid).
PMFC: Helesfay – Svedjuk (Miklós, 83.), Krausz, Pejovics, Majnovics – Terbe, Kesztyűs B. – Kocsis B. (Kártik, 83.), Bukovics (Kövesdi, 55.), Szabó M. (Harsányi, 73.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám
DOROG:Tulipán – Barna (Nagyházi, 63.), Hesz, Gyurácz, Preklet (Kovács O., 73.), Papp Máté – Lénárth, Szerencsi– Krunc (Selmeci, a szünetben), Vígh Á. (Magyari, a szünetben), Papp Marcell (Szedlár, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka
Gólszerző: Tóth-Gábor (1–0) a 10., Szabó M. (2–0) az 58., Kocsis B. (3–0) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Weitner Ádám:
– A korai gól megalapozta a lelkesedést, de... azért hiányoztak a pontos passzok, a szünetben nagyobb intenzitást kértem, ennek köszönhetjük a magabiztos győzelmet.
Marián Sluka: – Nem sikerült szépen zárni a szezont, pedig bizakodtam. Az utóbbi fordulókban már a szervezettséget sem láttam viszont, most pedig a belső motiváció is hiányzott a fiúkból.

SOROKSÁR SC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–1 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 500 néző. Vezette: Katona Balázs (Csatári Tibor, Ring Kevin)
SOROKSÁR: Kovács M. – Ternován (Lipcsei K., 83.), Króner, Valencsik, Vincze Á. – Vass Á., Németh E. (Dobos Á., a szünetben) – Halmai Á., Köböl (Sipos Z., 83.), Hajdú R. (Hudák M., a szünetben; Varga I., 61.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Simita, Papp Sz., Deák I., Horváth K. – Jasarevic (Mayer Á., 65.), Vukaszovics (Illés D., 65.), Végh B., Korbély K. – Puhtjejev (Gáncs, 22.), Szalka D. (Nagy K., 22.).Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Halmai Á. (1–0) a 45., Mayer Á. (1–1) a 77., Varga I. (2–1) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Köszönöm a játékosoknak és a stábnak az idénybeli teljesítményt, s nem hagyhatom ki a szurkolóinkat, akik végig segítették csapatunkat. A tavasz szenzációs volt, főleg az utolsó kilenc mérkőzés.
Király József: – Gratulálok a Soroksárnak az ötödik helyhez, a csapatomnak pedig a bennmaradáshoz.

A LABDARÚGÓ NB II VÉGEREDMÉNYE
1. Diósgyőri VTK38283779–36+4387
2. MTK Budapest38228886–48+3874
3. FC Ajka382081054–37+1768
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3818101050–38+1264
5. Soroksár SC381613957–48+961
6. Gyirmót FC Győr381791259–46+1360
7. Pécsi MFC381416838–31+758
8. BFC Siófok3815111245–51–656
9. Szombathelyi Haladás381491554–56–251
10. Budafoki MTE3812111539–46–747
11. Tiszakécske381371838–50–1246
12. Mosonmagyaróvár3812101636–44–846
13. ETO FC Győr3811131437–42–546
14. Kazincbarcika381291741–56–1545
15. FC Csákvár389151444–50–642
16. Kozármisleny381181946–63–1741
17. Szentlőrinc SE389121744–58–1439
18. Nyíregyháza Spartacus389111846–55–938
19. Békéscsaba 1912 Előre388131747–56–937
20. Dorogi FC387102132–61–2931

Mi döntött azonos pontszám esetén?

A labdarúgó NB II versenykiírása szerint azonos pontszám esetén az alábbiak szerint határozzák meg a csapatok közötti sorrendet:
1. a bajnokságban elért több győzelem;
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
4. az egymás elleni játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
5. az egymás elleni játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
6. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
7. sorsolás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik