NB I: Ezt a meccset korábban le kellett volna zárni – Hornyák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 09:34
null
Hornyák Zsolt szerint – aki állva figyelte csapata mérkőzését – a Puskás Akadémiának 1–0-nál megvolt a helyzete ahhoz, hogy végleg eldöntse a három pont sorsát (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában három mérkőzés rendeztek vasárnap. A Mezőkövesd–Ferencváros (0–3) találkozó mestermérlegével már jelentkeztünk, most lássuk a Debreceni VSC–Paks (1–1) és a Puskás Akadémia–ZTE (1–1) mérkőzés edzői értékeléseit.

 

PUSKÁS AKADÉMIA–ZALAEGERSZEGI TE FC 1–1

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Izgalmasan alakult a mérkőzés hajrája, és ebből ezúttal a Puskás Akadémia jött ki rosszul…
– Ezt a mérkőzést már korábban le kellett volna zárni. Balutának egy-nullás vezetésnél óriási ziccere volt, azt be kellett volna rúgni. Több labdatartásra, nagyobb nyugalomra lett volna szükség, amikor vezettünk.

– Mi lehetett az oka az első félidei visszafogottabb teljesítménynek?
– Változtattunk a felállásunkon, ezúttal két támadóval álltunk fel, de ez nem jött be. Jakov Puljic egész héten jól teljesített, ezúttal viszont nem ment neki. Fontos volt, hogy ne kapjunk gólt, talán ezért is voltunk túlzottan óvatosak.

– Nagyszerűen cserélt a szünetben: ráérzett, kiket kell pályára küldeni. Mit gondol, csapata miért nem tudta megtartani az előnyét?
– Baluta és Slagveer is jól szállt be a második félidőre, szép gólt szereztünk, kontrolláltuk a mérkőzést és talán túlzottan is megnyugodtunk. Hogy miért nem tartottuk meg az előnyünket? A döntő pillanat egyértelműen a már emlegetett elhibázott ziccer volt. Keserű érzés a hosszabbításban gólt kapni, de ilyen a futball.

FERENCZI István, a ZTE FC másodedzője (ő helyettesítette a koronavírusos Waltner Róbertet)

– Úgy tűnt, pont nélkül marad a ZTE, aztán a hosszabbításban meg is nyerhette volna a meccset.
– Jól kezdtük a találkozót, jól futballoztunk, sokszor voltunk ott a Puskás Akadémia tizenhatosánál, de a befejezések nem sikerültek. A második játékrész elején egyből hátrányba kerültünk, akkor egy ideig „nyomoztuk” a labdát. Ellenfelünknek voltak nagy lehetőségei, de nem adtuk fel, helyzeteket alakítottunk ki és egyenlítettünk. Igazságosnak érzem a döntetlent.

– Összességében mit gondol a ZTE produkciójáról: csak a gól hiányzott?
– Sajnos a kapu előtt nem voltunk elég határozottak. Ha előnnyel mentünk volna a szünetre, a második félidőben egészen máshogy alakul a folytatás.

– Az előző fordulóban a hosszabbításban vesztett két pontot a ZTE, ezúttal a hosszabbításban nyert egyet: milyen volt ezt átélni?
– Az előző fordulóban történtek jobban fájnak, hiszen vezettünk a Mezőkövesd ellen, ziccerünk volt, aztán ellenfelünk mégis egyenlített. Úgy érzem, most viszont nyertünk egy pontot, hiszen a Puskás Akadémia vezetett, nekünk kellett rohannunk az eredmény után.

DEBRECENI VSC–PAKSI FC 1–1

Joan CARRILLO, a DVSC vezetőedzője      

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Mindkét csapatnak nehéz volt. Az első félidőben a Paksnak volt több helyzete, a szünet után viszont mi uraltuk a játékot. Sokat segített a szurkolók biztatása, s nagyon elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával.

– A támadó szellemben futballozó Paks ellen kevés csapat vállal fel ennyire offenzív játékot.
– Győzni akartunk, ezért játszottunk ilyen felállásban, de azért a védekezésünket is sikerült jól megszervezni.

– Az első osztály legeredményesebb csatársora ellen húsz percet játszott Szujó Attila. Elégedett a tizennyolc éves játékos teljesítményével?
– Nagyon örülök a jó játékának, mint ahogyan a hosszú sérülés után visszatérő Pávkovics Bence is remekül futballozott, sőt Soltész Dominik is jól szállt be a meccsbe.

BOGNÁR György, a Paksi FC vezetőedzője   (a meccs utáni sajtótájékoztatón és a paksifc.hu-nak)

Jó mérkőzést játszottunk, nagyon koncentrált volt a Debrecen. Az első félidőben több lehetőségünk is volt, nem vagyok elégedetlen a döntetlennel. Persze bosszantó, hogy sok helyzetért megdolgoztunk, amelyek aztán kimaradtak, de volt már ilyen mérkőzés, és lesz is még.      

NB I, 2021–2022, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
November 27., szombat
Kisvárda–MTK 5–0
Kisvárda, Várkerti StadionErdős József1950
Mol Fehérvár FC–Gyirmót 3–2
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám1206
Budapest Honvéd–Újpest 1–2Budapest, Bozsik ArénaVad II István
3088
November 28., vasárnap
DVSC–Paks 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás2490
Puskás Akadémia–ZTE 1–1 Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter 600
Mezőkövesd–FTC 0–3
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő1800
Az állás
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 30– 9 +21 31
2. Kisvárda 14 8 3 3 26–15 +11 27
3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20–16 +4 26
4. Mol Fehérvár 14 6 5 3 19–16 +3 23
5. Mezőkövesd 14 5 4 5 18–24 –6 19
6. Paksi FC 14 5 3 6 33–28 +5 18
7. Budapest Honvéd 14 5 1 8 25–27 –2 16
8. Zalaegerszegi TE 14 4 4 6 19–30 –11 16
9. Debreceni VSC 14 3 5 6 27–27 0 14
10. Újpest FC 14 3 5 6 19–23 –4 14
11. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 17–24 –7 13
12. MTK Budapest 14 3 3 8 10–24 –14 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik