Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 10:12
null
Batik Bence sokat szenvedett a sérülései miatt, de már újra egészséges és motivált (Fotó: dvsc.hu)
Hosszú kihagyása után a hétvégén ismét pályára lépett Batik Bence, aki nehéz időszakon van túl, de már teljes értékű edzésmunkát végez, s szeretné, ha a kisfia minél több mérkőzésen látná futballozni.

– Még ha csak felkészülési mérkőzésen is, november után ismét pályára léphetett a hétvégén: hosszú utat járt be, amely tele volt nehézségekkel.
– De még mennyire! – mondta lapunknak Batik Bence, a Debreceni VSC 31 éves védője. – Még a Puskás Akadémiában szerepeltem, amikor eltört a talp­csontom, megműtöttek, hét csavarral és egy lemezzel rögzítették. Sokáig jól működött, majd tavaly nyáron, amikor Debrecenbe szerződtem, két hét után teljesen másfajta fájdalmat éreztem. Kiderült,  a talpcsont nem forrt össze rendesen, maradt egy lyuk, de elvileg ez nem okozhatott volna ilyen nagy fájdalmat. Újabb, három óránál is hosszabb műtét várt rám, eltávolították a csavarokat és a lemezt, a csípőmből kivettek egy csontdarabot, azzal „tömítették be” a lyukat. Három hónappal a műtét után még séta közben is hatalmas fájdalmaim voltak, kiderült, a szezámcsontról letört egy darab, amelyet az előző műtétnél nem távolítottak el, az okozta a problémát. A hónapok alatt sok kárt okozott, próbáltam futballozni, sokan nem is értették, ilyen erős fájdalommal hogyan tudtam egyáltalán játszani néhány meccset. Következett a harmadik műtét, kivették a csontdarabot, összevarrták a hajszálszöveteket, majd kaptam egy speciális mamuszt, amely hat hétig volt rajtam. Még a Ferencvárosban volt egy súlyos térdsérülésem, emiatt a két probléma miatt összesen több mint három évet hagytam ki, s a két sérülés összesen hat műtéttel járt… Balszerencsés voltam, de remélem, letudtam a sérüléseket, s a pályafutásomból hátralévő évek mindenféle probléma nélkül telnek el.

– Említette, hogy korábban volt már súlyos sérülése: a másodikat könnyebben viselte, vagy az is ugyanolyan embert próbáló volt, mint az első?
– Sajnos volt már rutinom benne, könnyebb így kezelni a szituációt, de szörnyű érzés volt ismét ebbe a helyzetbe kerülni. Nagyon hosszú volt az út, de már csak előrenézek, nem is szeretnék többet ezzel foglalkozni. A lényeg, hogy teljesen felépültem, nincs fájdalmam, teljes értékű edzésmunkát tudok végezni. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, külön kiemelném a DVSC gyógy­tornászát, Kalydy Patrikot, akivel jó barátok lettünk. Az ausztriai edzőtáborban a Sigma Olomouc ellen már huszonkét percet játszottam, Sergio Navarro vezetőedző azt mondta, egyre több lehetőséget ad a jövőben, fokozatosan kapok meccsterhelést. Jó erőben érzem magam, dolgozom keményen, napról napra jobb állapotba kerülök.

Batik Bencének három évet kellett kihagynia sérülések miatt (Fotó: Czinege Melinda)

–  Tavaly ősszel megszületett a kisfia: apaként hogyan változott a gondolkodása a nehéz időszakban?
– A hozzáállásommal sohasem volt probléma, de tény, a kisfiam születése pluszmotivációt jelent a mindennapokban. Nagyon szeretném, hogy minél többet lásson futballozni. Ahogy nő, úgy tudatosul egyre jobban benne, hogy az apukája mivel foglalkozik.

– A Sigma Olomouc ellen három-egyre elveszített felkészülési mérkőzésen csereként játszott. Milyen volt hosszú idő után ismét pályára lépni?
– Fontos, hogy amíg a pályán voltam, nem kaptunk gólt. Lang Ádámot tizenhét éves korom óta ismerem, szeretek vele együtt játszani a védelem közepén. Mind a ketten rutinosak vagyunk, félszavakból is megértjük egymást. Élveztem a játékot, jól is ment, vallom, hogy a kis sikereket is meg kell ünnepelni. Hihetetlenül felgyorsult világban élünk, így a lefújás után megálltam egy pillanatra, s megveregettem a saját vállamat: ezt is sikerült megcsinálnom, s a nehézségeket leküzdve visszatértem a pályára.

– Pályafutása során középső védőként és védekező középpályásként is játszott, ezek szerint az új szakmai stáb a védelem közepén számít önre.
– Nekem teljesen mindegy, a védelemben vagy a középpályán kapok-e szerepet, a lényeg, hogy a pályán legyek és segíteni tudjak a csapatnak. Tény, elsősorban középső védő vagyok, s úgy látom, az új szakmai stáb is itt számol velem.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Julien Dacosta (francia, Sochaux – Franciaország), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Varga Ádám (Ferencváros)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskeméti TE), Andoni López (Ponferradina  – Spanyolország), Iván Rodríguez (spanyol,  Antequera CF – Spanyolország), Anesztisz Vlahomitrosz (görög, PASZ Lamia – Görögország) 
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS A DEBRECENI VSC-NÉL
Edzőtábor: Ausztria, június 22.–július 6.
Felkészülési meccsek
Június 25. (szerda), St. Pölten (Ausztria): DVSC–Csíkszereda (romániai) 1–0 (Silue)
Június 30. (hétfő), Bad Hall (Ausztria): DVSC–CFR (Kolozsvár, romániai) 0–2
Július 4. (péntek), Ausztria: DVSC–Sigma Olomouc (cseh) 1–3 (Nwachukwu)
Július 12. (szombat), Pallag: DVSC–FC Kassa (szlovákiai) (zárt kapus)

 

Legfrissebb hírek

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
3 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
7 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:53

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:33

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:29

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Aljosa Matko ellen nem könnyű védekezni – sok lesipuskás gólt szerez

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53
Ezek is érdekelhetik