NB I: ezért volt ideges Stöger a második félidőben

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.11.28. 20:51
null
Peter Stöger nem csak a győzelemnek örült (Fotó: Tumbász Hédi)
A Mezőkövesd hazai pályán 3–0-ra kikapott a Ferencvárostól a labdarúgó NB I 14. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Peter Stöger nagyon örült a győzelemnek.

„Ahogy annak is, hogy ez volt zsinórban az ötödik bajnoki meccsünk kapott gól nélkül. Védekezésben ehhez talán kellett egy kis szerencse is, de ha a kilencven percet nézzük, akkor mi voltunk a jobb csapat. Ha a meccs végeredményét nézzük, könnyű győzelemnek tűnhet, de nem volt az. Korán megszereztük a vezetést, ami segített, de az ellenfélnek is voltak helyzetei. Nehéz mérkőzésre számítottam előzetesen is, hiszen ez volt a Mezőkövesd első veresége hazai pályán.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte a szakembert, hogy tényleg ideges volt-e a második félidőben, mert a lelátóról annak tűnt.

„Igen. Talán az volt az oka, hogy az ellenfél jól játszott, illetve nem védekeztünk úgy, mint a korábbi mérkőzéseinken. Hagytuk az ellenfelet helyzeteket kialakítani, és a kontráinkat nem használtuk ki.”

A Mezőkövesd vezetőedzője, Supka Attila szerint nem az történt, amit előre elterveztek.

„Azt gondoltam, sokkal bátrabban és agresszívabban fogunk játszani hazai környezetben. Sajnos már az elején hibákat követtünk el, amiből a tizenegyes is kialakult. Utána kicsit bátrabbak lettünk, a szünet után pedig mindent egy lapra tettünk fel, ezért is cseréltünk be támadókat. A lehetőségeink meg is voltak, de nem tudtuk értékesíteni azokat, így megérdemelten nyert a Ferencváros. Nem nőttünk még fel ehhez a feladathoz, sokat kell fejlődnünk ahhoz, hogy eredményesek lehessünk a Fradi ellen.”

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Mezőkövesd–Ferencváros 0–3 (R. Mmaee 7. – 11-esből, Nguen 40., F. Boli 86.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az állás
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 30– 9 +21 31
2. Kisvárda 14 8 3 3 26–15 +11 27
3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20–16 +4 26
4. Mol Fehérvár 14 6 5 3 19–16 +3 23
5. Mezőkövesd 14 5 4 5 18–24 –6 19
6. Paksi FC 14 5 3 6 33–28 +5 18
7. Budapest Honvéd 14 5 1 8 25–27 –2 16
8. Zalaegerszegi TE 14 4 4 6 19–30 –11 16
9. Debreceni VSC 14 3 5 6 27–27 0 14
10. Újpest FC 14 3 5 6 19–23 –4 14
11. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 17–24 –7 13
12. MTK Budapest 14 3 3 8 10–24 –14 12

 

NB I, 2021–2022, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
November 27., szombat
Kisvárda–MTK 5–0
Kisvárda, Várkerti StadionErdős József1950
Mol Fehérvár FC–Gyirmót 3–2
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám1206
Budapest Honvéd–Újpest 1–2Budapest, Bozsik ArénaVad II István
3088
November 28., vasárnap
DVSC–Paks 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás2490
Puskás Akadémia–ZTE 1–1 Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter 600
Mezőkövesd–Ferencvárosi 0–3
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő1800

 

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 21:53

A PLER idegenben nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.04.11. 20:04

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 17:49

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:52

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:44

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 19:35

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 14:05

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:58
Ezek is érdekelhetik