NB I: eljöttek a lengyelek a gólkirályért – szép gólt láthattak tőle

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 16:51
null
Hahn Jánost (balra) a Mezőkövesd ellen személyesen is megnézték a Piast Gliwice képviselői
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a lengyel Piast Gliwice képviselői a hétvégén a Paks válogatott csatára, Hahn János miatt a helyszínen tekintették meg a tolnaiak Mezőkövesd elleni mérkőzését a labdarúgó NB I 1. fordulójában.

Már az Európa-bajnokság előtt, májusban jeleztük, hogy az előző idény paksi gólkirálya, Hahn János iránt több lengyel csapat is érdeklődik, köztük a 2019-es bajnok Piast Gliwice, amely értesüléseink szerint megfigyelőt is küldött a Paks múlt heti bajnoki meccsére, a Mezőkövesd elleni találkozóra.

A kétszeres válogatott csatár sarkazós csel után szép gólt szerzett a paksiak szempontjából 3–2-re elveszített mérkőzésen, ami után nem lenne meglepetés, ha ajánlatot is tenne érte a lengyel klub.

HAHN JÁNOS GÓLJA A MEZŐKÖVESD ELLEN

A Piast Gliwice mellett korábban a Slask Wroclaw, a Wisla Kraków és egy török élvonalbeli, valamint egy német másodosztályú klub érdeklődéséről is lehetett hallani Hahnnal kapcsolatban, de úgy tudjuk, konkrét ajánlat még nem érkezett a 26 éves csatárért. Hahn értékét a Transfermarkt 750 ezer euróra becsüli, a szerződése 2024-ig köti Paksra.
Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
45 perce

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik