Mezőkövesd: lecsaptak a Honvédtól távozó utolsó légiósra

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 11:07
A Mezőkövesd szerződtette a 24 éves védekező középpályást, Christian Gomist – adta hírül kedden hivatalos honlapján az NB I-es labdarúgócsapat.

A 202 centiméter magas Christian Gomis a bolgár első osztályú Lokomotiv Plovdivtól 2022 júliusában igazolt a Budapest Honvédhoz, amelynek tavaszi keretében szereplő légiósok közül – mint nemrégiben megírtuk – ő távozott utolsóként. Christian Gomis a bolgár első osztályú Lokomotiv Plovdivtól 2022 júliusában igazolt a Budapest Honvédhoz, amelynek tavaszi keretében szereplő légiósok közül – mint nemrégiben megírtuk – ő távozott utolsóként.

A PSG második csapatában is megforduló, francia-szenegáli kettős állampolgárságú játékos – aki a Honvédban 26 NB I-es mérkőzésen lépett pályára – szabadon igazolhatóként érkezett a Mezőkövesdhez, amely három évre szóló megállapodást kötött vele.

A Vasas eközben arról számolt be a hivatalos honlapján, hogy 20 éves támadója, Szalai József szintén a Mezőkövesdben folytatja pályafutását; az angyalföldiek közlése szerint a borsodi klub megvásárolta a játékjogát. A kövesdiek honlapja megerősítette a hírt, a klub Szalaival is hároméves szerződést kötött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Christian Gomis
(francia-szenegáli, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Hudák Martin (Soroksár SC), Illés Bálint (Diósgyőri VTK), Kojnok Zsolt (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Lehoczky Roland (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Szalai József (Vasas), Ugrai Roland (szabadon igazolható, legutóbb Pendikspor – Törökország)
Kölcsönbe érkezők: Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Cseke Benjámin (Diósgyőri VTK), Kotula Máté (Dorogi FC), Rédling Kevin (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Attila

Kiszemeltek:
Távozók: Dino Besirovic (bosnyák-portugál, AIK – Svédország), Bobál Dávid (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Luka Lakveheliani (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Torvund Alexander (magyar-norvég, csákvári kölcsön után Tiszakécske)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bobál Gergely (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik