A Szárliget–Óbarok meccsel kezdődött… – Kassai Viktor a Hátsó füves-kiállításon

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 14:14
null
Kassai Viktor (balra, partjelzőként), testvére, Kassai Zsolt (középen, játékvezetőként), édesapja, Kassai István (jobbra, partjelzőként) (Fotó: Kassai Viktor családi archívuma)
„Mint minden játékvezető, én is a hátsó füvesekről indultam” – mondta Kassai Viktor, a 46 éves korábbi játékvezető a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás vendégeként a szerdai Harmadik félidő bisztró-futballesten.

Felidézte pályafutása kezdeteit, így az 1990-es Szárliget–Óbarok megyei bajnoki mérkőzést, amelyen 15 éves kezdő partjelzőként édesapjának, Kassai István játékvezetőnek lengetett bátyjával, Zsolttal párban – beugorva az eredetileg kijelölt, ám soha meg nem érkező Bangó nevű sporttárs helyére. A házi statisztika szerint összesen hat mérkőzést vezetett a családi hármas, a fájdalmasan korán, negyvenévesen elveszített testvérről őrzött emlék maradt egyebek mellett egy – fényképen is megörökített – vértessomlói mérkőzés.

A falu csapata játszott hírverő meccset egy osztrák ellenféllel, faterom beszervezte nekünk a vértessomlói kirándulást, amiért annyira nem lelkesedtem, mert aznap rendezték az angol FA-kupa döntőjét, így lemaradtam a közvetítésről” – idézte fel a Kazinczy Ferenc Múzeumban tinédzserkori élményét a tatabányai sportember. Akkor még nem sejtette, hogy két évtizeddel később, 2011-ben a Barcelona–Manchester United (3–1) Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjeként maga is fontos szereplő lesz a Wembleyben.

Futballutazások Magyarországon
A sátoraljaújhelyi Harmadik félidő bisztró-futballestek következő vendége Mirkó István, a Hátsó füves 2017-es biciklis országjáró sorozatának fotóriportere, valamint Orosz Zsolt, a Futballkutató blog szerkesztője lesz. A Futballutazások Magyarországon címmel meghirdetett programot december 1-én (szerdán) 17 órától rendezik a Kazinczy Ferenc Múzeumban.

A napokban megjelenő, Somogyi Zsolt kollégánkkal közösen írt, Kassai című életrajzi könyv különleges fotóanyagából is megcsodálhatott néhány darabot a sátoraljaújhelyi közönség. Többek között azt a tatabányai lakótelepi lakásban készült gyerekkori képet is, amelyen Kassai Viktor kölyökként egy gyanúsan repedt ajtóüveg mögött áll, hóna alatt piros-fehér bőrlabdát szorít, mellette játékvezetői mezben édesapja látható (szintén labdával), fölötte pedig egy kiakasztott Barcelona-zászlócska.

Faterom 1980-ban barcelonai IBUSZ-társasutazáson vett részt – világította meg a hátteret a sátoraljaújhelyi vendég. – Amikor a városban a csoport útra kelt, hogy megnézzen valami szép helyet, ő szépen lelépett, és a kötelező program helyett elindult megkeresni Czibor Zoltánt. Nem volt vele korábban semmilyen kapcsolata, valahogy mégis kinyomozta, hogy hol találhatja meg. Találkozott vele, az emlékezetes alkalomról készült fényképeit, valamint az utazásról megmaradt régi zászlócskát azóta is becsben őrzi.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik