A történet mintha brazil szappanopera lenne.
Két brazil fiatalember, Vinicius (korábban a Kaposvölgye játékosa volt) és André (szerepelt már a Vasasban, a Haladásban és a Győrben is) szerda reggel fél nyolckor dideregve álldogált a budapesti Moszkva téren, és várták a Szigetszentmiklós támadóját, Tóth Mihályt. A csatárnak az volt a feladata, hogy a próbajátékra érkező futballistákat fekete Volvójával (a színnek és típusnak nagy jelentősége van) szállítsa a Pest megyei városba. A megbeszélt időpontban a jármű meg is állt az egyik buszmegállóban, a sofőr intett a légiósoknak, akik beültek a kocsiba, és elindultak. Azt hitték, jó autóban ülnek, és jó irányba mennek.
A szín és a típus stimmelt, csak a sofőr nem, ugyanis nem Tóth Mihály mellé szálltak be.
A csatár háromnegyed nyolcig várt, majd jelezte, hogy nincsenek a megbeszélt helyen a játékosok.
Ekkor derült ki, hogy fatális véletlenek sorozata miatt a dél-amerikai játékosok egészen más irányba és helyszínre tartanak. Pete Gábor, az SZTK-Erima klubtitkára hívta Andrét, hogy merre vannak, s megdöbbenve hallgatta a választ.
– Ülünk az autóban, és megyünk Etyekre.
– Hova?!
– Azt mondta az úr, hogy értünk jött, és Etyekre visz minket.
Pete Gábor a sofőrtől megtudta, hogy valóban a Fejér megyei településre viszi a fiatalembereket.
– Kérem, nekem reggel fél nyolckor a Moszkva téren fel kellett vennem két brazilt, és Etyekre vinni őket, mert egy reklámfilm szereplői.
– Elnézést, de hozza őket vissza, mert ők futballisták, és edzésre kell jönniük.
– Bocsánat, de nekem csak a főnökeim mondhatják meg, hogy kit és hova vigyek.
Miközben az autó Etyek felé robogott, Szigetszentmiklósról hívták a filmgyárat, hogy visszaszerezzék a játékosokat. Közben a járműben is kiderült, hogy a fiúk még véletlenül sem színészek, az autó vezetője pedig utasításba kapta, hogy vigye vissza valameddig a játékosokat, és a „saját" braziljait szállítsa Etyekre – ha nem fagytak meg a mintegy háromnegyed órás várakozás közben.
Az edzés közepén befutott Szigetszentmiklósra a két brazil. Nem a színészek, zsonglőrök, mert még a fülükön is táncoltatták a labdát – bár erre hazájukban talán mindenki képes –, és volt náluk stoplis futballcipő is.
Ez a történet csak annyiban különbözik egy dél-amerikai sorozattól, hogy minden szava valóság.
A történet amúgy filmért kiált, hiszen van abban valami diszkrét báj, amikor a sofőr nem kérdezi meg, hogy a felvett fiatalok valóban a filmforgatásra mennek-e.
A délutáni edzés után megköszönték Andrénak és Viniciusnak, hogy részt vettek a két foglalkozáson, ám többet nem kell jönniük.
A futballisták talán jobban jártak volna a filmgyárral – a reklámszereppel legalább némi pénzt is kereshettek volna...
