Kazincbarcikán is megvan az új vezetőedző, Kuttor Attila ül le a kispadra – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.06.05. 17:28
null
Kuttor Attila és Simon Miklós klubigazgató (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club/Facebook)
Lapunk információi igaznak bizonyultak, ezt követően a labdarúgó NB I-be feljutó Kazincbarcika bejelentette Kuttor Attila kinevezését.

Mint azt lapunk megírta, három jelölttel folytatott egyeztetéseket a Kazincbarcika, s köztük volt Kuttor Attila is. Csütörtök délután pedig hivatalossá vált, hogy az 55 éves szakember veszi át az élvonal újoncának irányítását, miután az előző vezetőedző, Erős Gábor szombaton távozott a klubtól, csütörtökön pedig bejelentette a Vasas a kinevezését.

„Pár nap telt el a megkeresés óta, nagy örömmel jöttem és vállaltam el a feladatot – nyilatkozta új klubja honlapjának Kuttor Attila, a KBSC vezetőedzője. – Természetesen követtem mind az NB I, mind az NB II történéseit. Ezúton is gratulálok a csapatnak a feljutáshoz, és remélem, tudunk együtt tovább fejlődni, hogy elérjük a céljainkat. A felkészülésünket még most fogjuk egyeztetni, kicsit módosítani szeretném, mert nincs sok időnk és szűkre van szabva, a kerettel kapcsolatban is le fogunk ülni, hogy meghatározzuk az átigazolási célokat, milyen posztra, milyen típusú játékosokra van szükségünk.”

„Lezárult egy folyamat, sikerült pontot tennünk arra a kérdésre, hogy a történelmi NB I-es évünkben ki az, aki szakmailag, emberileg olyat tud nekünk és a klubnak is adni vezetőedzőként, ami illeszkedik a hosszú távú projektünkhöz – jelentette be az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában Simon Miklós, a Kazincbarcika klubigazgatója. – Felállítottunk egy profilt, amit tudatosan végigvittünk, és az új vezetőedzőnk abszolút beleillett ebbe. Nagyon örülünk, hogy nyártól Kuttor Attila vezetésével futhat ki csapatunk első NB I-es mérkőzésünkre. Tapasztalt magyar kollégát szerettünk volna, olyat, aki már belekóstolt a fiatalok képzésébe is, szerettünk volna olyat, aki már kisebb csapatnál is dolgozott. Nem utolsósorban nagyon örülök, hogy annak a követelménynek is sikerült megfelelni, hogy környékbeli, vármegyei szakembert sikerült szerződtetni, aki Miskolcon született. Ez azért is nagyon fontos, mert olyan játékosokat és szakembereket kerestünk és keresünk továbbra is, akikben ég a bizonyítási vágy és szeretnének valami emlékezetes alkotni.”

Kuttor két ízben is vezette az akkor még NB I-es Mezőkövesdet (2017–2020 és 2022–2024), a kettő között pedig a Vasas kispadján ült az első osztályban. A trénernek 2024 februárja óta nem volt csapata, bár több klubnál is szóba került a neve. A pro licences szakember a matyóföldiekkel volt 4. is a bajnokságban, illetve a Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, s összesen 151 élvonalbeli találkozón irányította csapatait, a mérlege 49 győzelem, 42 döntetlen és 60 vereség.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
44 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
3 órája

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
4 órája

Arne Maier: A megérzésem, a szívem és Dárdai Pál Újpestre húzott

Labdarúgó NB I
9 órája

Rangadó, rangvevő – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Tanulmányokra várva – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
16 órája

Borbély Balázs: Egyáltalán nem is foglalkozunk a Ferencvárossal, mert úgy készülünk, hogy győznünk kell Kisvárdán

Labdarúgó NB I
17 órája
Ezek is érdekelhetik