Újabb lengyel játékost hoztak kapcsolatba az Újpesttel – egyet pedig „ejtettek”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.16. 10:07
Damian Rasakot hírbe hozták az Újpesttel (Fotó: AFP)
Lengyelországi beszámolók szerint az Újpest FC-nél már nem szerepel a kiszemeltek között a klubbal a napokban hírbe hozott katowicei középpályás, Oskar Repka, ugyanakkor egy új jelöltet emlegetnek a lilákkal kapcsolatban, a 28 éves Damian Rasakot.

 

A hét elején az átigazolásokban jól értesültnek számító lengyel újságíró, Sebastian Staszewski arról számolt be, hogy a GKS Katowice középpályása, Oskar Repka szerződtetéséről tárgyal az Újpest. Staszewski azonban azóta azt is közölte, hogy elakadtak a tárgyalások a játékos ügyében, pedig már orvosi vizsgálatra is hívta őt a magyar klub.

Viszont megjelent egy új név a radaron. Többek között a goal.pl, a PilkaNozna és a matiosporcie.pl is arról számolt be, hogy az Újpest bejelentkezett a Górnik Zabrze 28 éves belső középpályásáért, Damian Rasakért, akinek nyárig szól a szerződése a klubnál, de a hírek szerint szerepel benne egy 600 ezer eurós kivásárlási záradék, tehát ekkora összegért már a télen szerződtethető. Rasak 2023 februárjában igazolt a Górnikhoz a Wisla Plocktól, Lengyelországon kívül korosztályos olasz csapatokban játszott a 2010-es években. A lengyel Ekstraklasában 215 meccsen 14 gólt és 14 gólpasszt ért el pályafutása során, ebben az idényben 17 meccsen négy gólnál és két gólpassznál tart a bajnokságban.

Eközben Bosznia-Hercegovinában, a sportsport.ba arról ír, hogy bár az Újpest ajánlatot tett a Zrinjski Mostar csatáráért, az idényben 17 bajnokin 11 gólt szerző Nardin Mulahusejnovicért, a bosnyák klub nem fogadta el, mert nem tudná pótolni a játékost.

A Nemzeti Sport úgy értesült, a bosnyák csatárt menedzserek ajánlották be Újpesten, nem jutott el konkrétumokig az ügye, míg a lengyel piacon valóban vannak kiszemeltjei a klubnak (korábban írtunk a Widzew Lódzban játszó centerről, Imad Rondicról is), de egyelőre kérdéses, bármelyikük ügyében is születhet-e egyezség. Elsősorban belső középpályást és középcsatárt keres a téli piacon az idén még nem igazoló Újpest, amely a spanyolországi edzőtáborozása során teszteli a szerb csatárt, Ivan Szaponjicsot, aki a Hajduk Split elleni edzőmeccsen kezdő volt és továbbra is a csapattal készül.

 

Labdarúgó NB I
2025.01.14. 17:48

Atlético Madridot is megjáró játékos az Újpest kezdőjében, a helyére beálló Karamoko duplájával nyert Bartosz Grzelak csapata

A 27 éves csatár, Ivan Szaponjics kétszeres szlovák bajnok, és a szerb élvonalban is szerzett aranyérmet.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország), Imad Rondic (bosnyák, Widzew Lódz – Lengyelország), Ivan Szaponjics (szerb, szabadon igazolható, próbajáték) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik