A DVSC-Teva balhátvédje az Újpesthez szerződött

2011.12.29. 14:54
null
Fodor Marcell (balra) tavasszal már újpestiként csaphat össze a ferencvárosiakkal (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva balhátvédje, Fodor Marcell a bajnoki rivális Újpestnél folytatja pályafutását – adta hírül a dvsc.hu. A védő mindenben megállapodott a lila-fehérekkel, három és fél évre szóló szerződést kötött a fővárosi csapattal.

A DVSC-Teva és az Újpest mindenben megegyezett Fodor Marcell átigazolásával kapcsolatban, így a hátvéd a lila-fehéreknél folytatja pályafutását. A 24 esztendős futballista az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséghez jutott a hajdúságiaknál, hiszen Korhut Mihály remek formában van.

Fodor Székesfehérváron nevelkedett, a felnőttek között is a Videotonban mutatkozott be 2004-ben. Később játszott az Újpestben, a DVTK-ban és Felcsúton is.

Fodor – akinek szerződése 2013 nyarán járt volna le a DVSC-Tevánál – ebben az idényben többnyire a DVSC második csapatában futballozott, amelyben nyolcszor lépett pályára és egy gólt szerzett. Az NB I-es együttesben négy bajnokin ült a kispadon, ám egyszer sem cserélték be.

Az átigazolás díját nem hozták nyilvánosságra.

„Az őszi szezon végén úgy éreztem, szükségem van a váltásra, az Újpest megkeresése a legjobbkor jött számomra. Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk – idézi az ujpestfc.hu Fodor Marcellt. – Boldog vagyok, hogy részese lehetek az Újpest nagy terveinek, és azért fogok dolgozni, hogy ezek a tervek valóra váljanak."

Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
7 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
9 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
59 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
1 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája