Honvéd: nyugat-európai érdeklődők, Danilót Franciaországba csábítják

Vágólapra másolva!
2011.11.25. 11:13
Címkék
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, Supka Attila a klub hivatalos honlapjának elmondta, több játékosukat is figyelik nyugat-európai klubok. Információink szerint a brazil Danilót, aki 13 góljával vezeti az NB I-es góllövőlistát, Franciaországba csábítják. 

„Fontos lenne, hogy a csapatot együtt tudjuk tartani. Mi nagyon bízunk benne, hogy Torghelle és Danilo is velünk marad a télen. Amit a szakmai stáb tehet, azt megtesszük, hogy maradásra bírjuk őket. Tény, hogy több játékosunkat is néznek nyugat-európai klubok, de ez még nem azt jelenti, hogy távoznak is tőlünk. Először meg kell egyezni a klubbal. De ha elviszik őket, akkor minőségi labdarúgókkal fogjuk pótolni őket, lesz visszaforgatva pénz játékosra. Már erre az esetre is felkészültünk, szétnéztünk a piacon" – nyilatkozta Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője a kispesti klub hivatalos honlapjának a várható téli játékosmozgások kapcsán.„Fontos lenne, hogy a csapatot együtt tudjuk tartani. Mi nagyon bízunk benne, hogy Torghelle és Danilo is velünk marad a télen. Amit a szakmai stáb tehet, azt megtesszük, hogy maradásra bírjuk őket. Tény, hogy több játékosunkat is néznek nyugat-európai klubok, de ez még nem azt jelenti, hogy távoznak is tőlünk. Először meg kell egyezni a klubbal. De ha elviszik őket, akkor minőségi labdarúgókkal fogjuk pótolni őket, lesz visszaforgatva pénz játékosra. Már erre az esetre is felkészültünk, szétnéztünk a piacon" – nyilatkozta Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője a kispesti klub hivatalos honlapjának a várható téli játékosmozgások kapcsán.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a brazil Danilót a francia élvonalba csábítják. A hír azért sem meglepő, mert a Honvéd az elmúlt években több futballistáját is Franciaországba adta el. A szenegáli Abass Dieng tavasszal kölcsönben játszott az Olympique Nimes-ben, míg az elefántcsontparti Abraham 2010-ben szerződött Kispestről a másodosztályú FC Tours-hoz, azóta pedig már az első osztályú Nice-ben futballozik. Csakúgy, mint a szintén a Honvédtól a Ligue 1-be igazoló, ugyancsak elefántcsontparti Benjamin Angoua, aki a Valenciennes-ben játszik.

A Honvéd az NB I-ben a Haladást fogadja. „Jó csapatnak tartom a Haladást, jó játékosaik vannak a kapustól a csatárig. Valamiért nem úgy megy nekik idén. Nincsenek új sérültjeink, ugyanaz a helyzet, mint a múlt héten: Kemenes, Zelenka, Akassou, Novák, Szekulics és Diaby fog hiányozni. Még ezt a meccset hozni kell! Télen majd jön egy hosszú felkészülés, tavasszal pedig következhet a tizenhárom forduló. Nagyon bízunk egy jó bajnoki szereplésben!" – mondta Supka Attila.

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
6 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
20 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
38 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik